Lezárt a nyomozás a más rokkantkártyájával parkoló férfi ügyében

Debrecen – A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 54 éves férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a rendőrök 2016. május 23-án 15 óra 50 perckor Debrecenben, a Petőfi téren igazoltattak egy 54 éves férfit, aki a gépkocsijával leparkolt egy fizetős várakozóhelyen. A járművezető a parkoláshoz egyik rokona mozgáskorlátozott igazolványát használta annak ellenére, hogy a parkolási engedély tulajdonosa nem volt vele a helyszínen. A rendőrök B. A.-t előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi férfi ellen közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat a járási ügyészség részére megküldte.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Az após igazolványával parkolt

Debrecen – A debreceni rendőrök nyomozást indítottak egy férfival szemben, aki a gyanú szerint apósa mozgáskorlátozott igazolványát használta fel úgy, hogy a jogosult nem tartózkodott a helyszínen.









hirdetés