Lexikonok ,,gyártása”

Lexikonok ,,gyártása”
© Fotó: Derencsényi István
Túl sok a felesleges tananyag. Persze, mindenki emlékszik erre a mondatra saját tinédzserkorából, hiszen szívesebben lógtunk a haverokkal, minthogy a tankönyvek felett görnyedjünk. Pálfi-Tóth Zoé írása.

A különbség a régen és a ma között az, hogy jelenleg a tanárok is úgy gondolják, nagyon rövid idő alatt túl sok mindent kellene megtanítaniuk a gyerekekkel, ráadásul sokszor olyan dolgokat, amik teljesen hasztalanok a tanulók számára. Természetesen nagyon fontos a műveltség, de lássuk be, a mai oktatási rendszer teljesen elavult. A diákok kilépve a való életbe nem attól lesznek sikeresek, hogy csípőből vágják a cosinus tételt, és hogy mettől meddig élt William Shakespeare, hanem hogy jó a problémamegoldó készségük, kellően rugalmasak és kreatívak. A fiatalok pontosan tudják, hogyan kell megszerezni a szükséges információt néhány kattintással, ezért érzik úgy – megjegyzem, jogosan – hogy soha nem lesz szükségük a töménytelen mennyiségű akadémiai tudásra. Ahelyett, hogy kis lexikonokat „gyártunk”, a rendszernek a tehetséggondozásban kellene segítenie, hiszen minden gyerek jó valamiben, csak nem biztos, hogy a borzasztóan nagy leterheltség miatt ki is tudja azt bontakoztatni.​

Pálfi-Tóth Zoé








hirdetés