Levonult az ár, takarítanak Tiszacsegén

Levonult az ár, takarítanak Tiszacsegén
Tiszacsege – Ugyan a településen rendkívüli mennyiségű csapadék nem hullott mégis másod fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el.

Június elején a településen a belvízelvezető árkokba szivattyúzzák a felgyülemlett vizet – melyhez gépeket Hajdúböszörményből hoztak. Nem kellett sokat költeniük védekezésre, hiszen a gát felfogta az ár nagy részét – sorolja az előzményeket Simon Sándor a polgármesteri hivatal katasztrófavédelmi ügyintézője.

A vismajor keretből igényeltek pénzt

Mint mondja, Egyekre szállítottak mintegy 10 millió forint értékű anyagot töltéshez, és a megnövekedett terhelés miatt megrongálódott az út, melynek helyreállításához a vismajor keretből igényeltek pénzt. Énnél sokkal többre nincs is szükségük, ugyanis hiába volt az idei minden eddiginél nagyobb áradás, nekik nem kellett katasztrófahelyzettel szembenézniük. Hozzátette, naprakész terveikkel rendelkeznek a máskor is várható árvízhelyzet megelőzésére és kezelésére.

A megáradt folyó ugyan lassan visszahúzódik a medrébe, a komp még nem tud közlekedni. Az ár elvonult, de még iszap borítja a házak alsó részét, illetve az utakat, a tulajdonosok szorgosan próbálják megtisztítani ingatlanjaikat a mocsoktól.

– Bútorokat és minden mozgathatót a ház felső szintjére pakoltunk, szerencsére feleslegesen, mert az áradás 20 centiméterrel állt meg a házam küszöbe alatt – meséli Laczai Balázs az egyik Tisza-parti üdülő tulajdonosa. Az iszap teljes eltakarítása után megkezdik az ingatlan renoválását, le kell festeniük a kerítést és a falakat.

Az egykori válogatott kézilabdázó Varga István éppen megrongált házából takarítja a felgyülemlett iszapot, amikor odaérünk. Abbahagyva a pakolást mondja: 25 éve, magasított alapra épített üdülőjét, mert biztonságban akarta tudni a víztől, ám az idei, soha nem látott méretű árvíz bebizonyította még ennél is magasabbra kellett volna.

A házba betörő víz eláztatta a padlót, a falakat, s annak ellenére, hogy az időjárást figyelve már készültek az áradásra, nem tudták megelőzni a bajt. Még most mérik fel a károkat, de – ahogy fogalmazott – azok említésre sem méltóak a Borsod megyét értekhez képest.

HBN-VVN

Tiszacsege hírei

Veszélyben a csegei szezon

Címkék: , ,