Leverték a forradalmat a bagamériakon is

Leverték a forradalmat a bagamériakon is
© Illusztráció: AFP
Bagamér – Az őszi munkák szorgos napjait élő Bagamériak a forradalom eseményeiről a rádióból, meg a Debrecenből szállingózó hírekből értesültek. 1956. október 24-én, szerdán 10 óra 41 perckor a rádió felszólította a hallgatóit, hogy a készülékeiket tegyék ki az ablakba, mert rövidesen Nagy Imre szavait közvetítik. Az óvoda ablakába kitett rádióból az iskolából hazafelé menet magam is hallgattam nyugtató beszédét.

Ezekben a napokban a középületekről leverték a vörös csillagokat. Kovács Albert kérésére unokaöccse október 26-án délután a földművesszövetkezet benti faláról leakasztotta a szovjet mintájú népköztársasági címert, azt kidobta az utcára. A bolt külső homlokzatáról a szövetkezet vezetősége szereltette le az öt ágú vörös csillagot.

A forradalom szele 1956. október 27-én délután érkezett meg Bagamérba. Teherautón debreceni egyetemisták és katonák jöttek a faluba. A koraesti órákban a határőrséggel szemben, a Hősök kertjénél nagy tömeg gyűlt össze, az emberek forradalmi jelszavakat kiáltoztak. Pál Sándor a református templom harangját akarta félre verni, de azt Ármós Zsigmond lelkipásztor megakadályozta. Vida Sándor, aki aztán 1956 decemberében disszidált, levette a határőrség homlokzatáról a vörös csillagot. A tüntetők a kaput is döngették, s fegyvert követeltek. A határőrök az őrs hátsó udvarában puffancsokat robbantottak a tüntetőket elriasztására, hogy a kerítésen át ne hatoljanak be a határőrs területére. Szabó Imre határőr hadnagynak és a katonaviselt, középkorú gazdának, Gál Józsefnek sikerült lecsillapítani a népet. Az erdészet kapujára rögzített, a Rákosi címertől megfosztott lyukas zászlót lengetett az októberi szél.

Indulatok a tetőponton

Még szombat este egy vontató pótkocsiján 20-30 álmosdi érkezett a községbe. Felrótták az utcán ácsorgóknak, hogy „itt még nem ég a tanácsháza”. Bagamériak is álltak közéjük. Fenyegető magatartásukkal arra kényszerítették Tóth Albert tanácselnököt, hogy tanító fiával, Gyulával nyittassa ki a tanácsháza irodáit. A tömeg benyomult oda, az iratokat és a könyvtár könyveit az utcára kihordva meggyújtották. Szinte csak az anyakönyveket és a kateszteri birtokíveket sikerült megmenteni. Az álmsodiak estefelé az ablakon keresztül behatoltak a Magyar Dolgozók Pártja helyiségébe, az ott talált iratokat, képeket, dekorációs anyagokat kihordták az utcára és meggyújtották.

Másnap, 1956. október 28-án vasárnap délelőtt papírkupac hamuja és füstje mellett a tanácsháza előtt – a kapu és a tűzoltó szertár közötti térségben – népgyűlés volt. Mint nézelődő 13 éves általános iskolai tanuló láttam a füstölgő papírkupacot, a tanácsteremben letépett dekorációt, képeket, a széttört Rákosi-mellszobor maradványait. Még mindig paprikás volt a hangulat. Vagy 20-30 bagaméri jelenlétében egy e napon Debrecenből érkezett diák felolvasta a pontokba foglalt követeléseket. Takács Zoltán az asztalra pattanva elszavalta a Nemzeti dalt. Szemlélője voltam a történteknek, hallottam, hogy a mellettem álló Veres Zoltán hangosan mondta: „ adjanak fegyvert, s megvédjük a hazát”.

Választás közfelkiáltással

A földosztó Kiss György – aki 1945-ben főbírója volt a községnek – készítette el a javaslatot a forradalmi bizottmány tagjaira. A jelöléskor arra törekedtek, hogy lehetőleg minden utcából kerüljön be egy személy a bizottmányba. Tanácstag, párttag nem volt köztük.

Az időközben mint egy 200 fősre növekedett népgyűlés közfelkiáltással választotta meg a Bagaméri Forradalmi Bizottmányt. Elnökké Gál Józsefet választották, irodai munkával Krasznai Károly, Pethes Andor és Csete László foglalkoztak. Jelentős szerepet játszott még Sári János is, az anyakönyvezést pedig Szilágyi Károly végezte.

E napon – a Debrecenből Álmosdra induló diákok teherautóján délben – érkezett haza Ruszoly József harmadikos gimnazista. A tanácsházán nagy volt a sürgés-forgás, a bizottmány tagjai beszélgettek, vitatkoztak. Ruszoly József diákforradalmár próbálta ismertetni, magyarázni a debreceni állapotokat, különösen az egyetemi és középiskolai diákság követeléseit, célkitűzéseit. Megállapodtak abban, hogy újabb gyűlést nem tartanak, de a vasárnap esti mozielőadás szünetében a gépházban a tanuló mikrofonba mondhatja a debreceni forradalmi követeléseket. Ez Bíró István mozigépész engedélyével meg is történt.

Leverték rajtuk

A forradalmi bizottmány első ülését október 29-én, hétfőn tartotta, amikor megalakították és beosztották a nemzetőrséget, melynek parancsnoka Szabó Imre határőrs-parancsnok lett. A bizottmány még két ülést tartott a községházán. Intézkedtek a volt káptalani nagymagtár őrzéséről, nem váltották le a hengermalom igazgatóját, megakadályozták az Alkotmány TSzCs (termelőszövetkezeti csoport) feloszlatását. Gál József Tarr-Szilágyi István oldalkocsis motorkerékpárjával november 3-án a nemzetőrség részére töltényekkel együtt két géppisztolyt és hat puskát hozott, melyeket nyomban átadott Szabó Imre határőr hadnagynak. A bizottmány november 6-ig (vagy 7-ig) működött, amikor Pethes Andor vissza adta Tóth Albert tanácselnöknek a tanácsháza kulcsát. Néhány tagja még novemberben és decemberben részt vett a tanács végrehajtó bizottság és a forradalmi bizottmány együttes ülésén. Napirenden a rendfenntartás, a tűzifa- és élelmiszerellátás, valamint élelmiszergyűjtés szerepelt az ellenálló és sztrájkoló Budapest támogatására.

A bizottmány megszüntetését 1956. december 27-én jegyzőkönyvben rögzítették, melyet a bizottmány részéről senki nem írt alá. A meg nem semmisített riatokat elvitték.

1957. március közepén mintegy 100 karhatalmista szállta meg a falut. Ezután a forradalmi bizottmány és a nemzetőrség tagjait (néhány nagygazdával együtt) behívták a rendőrségre „egy kis elbeszélgetésre”. A kihallgatást többször megismételték, szidást, verést kaptak. Az iskolából hazafelé menet magam is láttam, hogy a Kossuth utcában lakó Ludmány Lajost egy rendőr és egy pufajkás kísérte be a rendőrőrsre.
Három bagaméri lakos – Gál József, Kovács Albert és Á. Sándor – ellen folyt 1957-ben politikai okokból büntetőeljárás, de börtönbe nem került egyik sem.

A résztvevők jó része – mindkét oldalról – azóta eltávozott az élők sorából. A hatvan éve megválasztott forradalmi bizottmány tagjai közül már csak Balogh Imre van közöttünk, míg a résztvevők közül Á. Sándor, Tar-Szilágyi István és dr. Ruszoly József.
Húsz éve polgármesterként még többeknek megköszönhettem forradalmi áldozatvállalásaikat. Emléküket örökké őrzi a 2001. október 28-án a tűzoltó szertár falán felavatott, aranyozott betűkkel készített márványtábla. Tették a dolgukat, teljesítették kötelezettségüket, cselekedtek és szenvedtek a forradalomért, a faluért.

– Ruszoly Barnabás, Bagamér –


Olvasói pályázatunk

Az írás a Hajdú-bihari Napló Forradalmi emlékezet elnevezésű olvasói pályázatára érkezett. A legjobbnak ítélt pályamunkát több másikkal együtt az október 22-ei lapszámban olvashatták, most pedig folytatjuk a hozzánk érkezett írások közlését. Minden pályázónak hálásak vagyunk a munkáért!


Olvasói levél: A család szerint beárulhatták

Debrecen – Minden évben rossz érzések szállnak meg az 1956-os megemlékezésekkor, mert átjár egy tisztességes ember ok nélküli kivégzésének tudata. Szinte hallom az utolsó mondatát: emelt fővel megyek a bitófa alá, nem bántam meg bűneimet, ne sírjatok!

 

 


„Mindnyájan a lavórba pisiltünk, ami ki is borult”

Debrecen – 1956. január 15-én voltam 13 éves. Debrecenben, a Babits utca 10. szám alatt laktunk, nem messze a Kossuth Laktanyától.

 

 

 



Egyedül a plüssmacikkal

Nyíracsád – Anna 19 éves volt 1956-ban. Oklevelén, amit egy évvel korábban kapott a Püspökladányi Óvónőképző Intézetben, még alig száradt meg a tinta, máris állást kapott Hajdúsámsonban, ahol Csapó Edit vezető mellett beosztott óvónőként kezdett dolgozni. A törékeny, reményekkel teli, ambiciózus teremtést nemigen érdekelte a politika, ő a világot akarta megváltani. Minden vágya volt, hogy oktathassa, nevelhesse az apróságokat. A történelem azonban akaratlanul is olyan nyomokat hagyott életében, amit nem lehet elfelejteni.



Tankkal mentek ki a fegyverekért Nagyrábére

Nagyrábé – Érettségi után a Gyomai Gépállomáson töltöttem le a gyakornoki időmet, és apám német származása miatt nem vettek fel az Agrártudományi Egyetemre, ezért munkát kellett vállalnom. 1949. augusztus végén kerültem a nagyrábéi gépállomásra mezőgazdásznak, ahol kilenc község és egy állami gazdaság területén kellett irányítanom a gépi munkákat.



Sporthírek






hirdetés