Letörölnék Gorkij nevét a megye térképéről

Akt.:
Hiába a kérte a kormányhivatal, nem szavazták meg a hajdúszoboszlói képviselők a Gorkij utca nevének megváltoztatását, a lakók aláírásgyűjtéssel tiltakoztak
Hiába a kérte a kormányhivatal, nem szavazták meg a hajdúszoboszlói képviselők a Gorkij utca nevének megváltoztatását, a lakók aláírásgyűjtéssel tiltakoztak - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – A megyeszékhelyen 1500 közterületi elnevezésből négynél jelzett problémát a Magyar Tudományos Akadémia véleménye alapján a kormányhivatal, köztük Gorkij esetében. Így tett Hajdúszoboszlón is.

Összesen 15 megyei település 21 közterület-elnevezésének megváltoztatását javasolta a kormányhivatal, miután azt nem tették meg az önkormányzatok, noha arra törvény kötelezi a helyhatóságokat. Ennek ellenére több településen – a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján Debrecenben sem – változtatták meg a kifogásolt elnevezéseket.

Bírósági úton is kötelezheti a törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatal az önkormányzatokat a közterületek és -intézmények nevének megváltoztatására, ha azt nem teszik meg – derül ki a kérdéseinkre érkezett válaszokból. 2013 január elseje óta ugyanis nem viselheti közterület, illetve az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény olyan személy nevét, aki a XX. századi önkény­uralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében, fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést, szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

A közintézmények rendben

A helyhatóságok többsége egyébként a törvény hatálybalépése után módosította a hozzá tartozó közterületek elnevezését. A kormányhivatal közléséből kiderül: a jegyzőktől, majd a válaszok és a központi címregiszter adatai alapján vizsgálódtak, s megállapították, hogy 15 hajdú-bihari településen, köztük Debrecenben szükséges a közterület elnevezésének felülvizsgálata és módosítása; a javaslat alapján pedig nyolc településen tíz közterület elnevezését változtatták meg. Hozzátették, közintézmények elnevezésével kapcsolatban törvényességi felügyeleti intézkedés megtételére nem volt szükség. A kormányhivatal válaszából az is kiderül, hogy Erdei Ferenc, Gorkij, Károlyi Mihály, Lenin, Rózsa Ferenc, Ságvári Endre, Zalka Máté, illetve a Felszabadulás, a Kisdobos, a Néphadsereg és az Úttörő elnevezések helyett javasolt újat.

Mi a baj Gorkijjal?

A kérdéseinket azt követően tettük fel, hogy Hajdúszoboszló képviselő-testülete nem szavazta meg az előterjesztést, amelyben a Gorkij utca elnevezésének megváltoztatására – hivatali megfogalmazást kölcsönözve – tett szakmai javaslatot a kormányhivatal.


Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A Magyar Tudományos Akadémia illetékes bizottsága nem vitatja, hogy Makszim Gorkij (1868–1936) világirodalmi jelentőségű orosz-szovjet író, irodalomkritikus, publicista, ám, mint írják, az 1900-as évek elején az Oroszországi Szociáldemokrata Párt tagja lesz, a bolsevik csoporthoz csatlakozik. „Leninnel szemben korainak tartja a forradalmat 1917-ben, de támogatja a konszolidálódó szovjethatalmat(…) A Szovjet Írószövetség első elnöke lesz, így részt vesz a szovjet önkényuralmi rendszer fenntartásában, noha annak egyes jelenségeit nemegyszer éles konfliktusokat vállalva bírálja. Neve ezért közterület és közintézmény elnevezésére nem használható.”

Miután híre ment, hogy miről kell a képviselőknek dönteniük, a Gorkij utca lakói aláírások gyűjtésébe kezdtek. Dr. Korpos Szabolcs jegyzői referens érdeklődésünkre azt írta, összesen 68 aláírást adtak le, amelyben kérték a jelenlegi utcanév megtartását. Az előterjesztés szerint a lakók hivatalos okmányainak cseréje – az ezzel járó költségek nélkül is – jelentős időt és egyéb ráfordításokat igényelne, ezek viszont nem állnak arányban az átnevezés fontosságával.

A testületi ülésen dr. Sóvágó László polgármester (Összefogás) a helyi televízió felvétele szerint előre közölte, hogy nem fogja megszavazni az előterjesztést, mivel „ha a lakóknak megfelel, neki is”. Jónás Kálmán jobbikos önkormányzati képviselő azt mondta, elvi kérdésről van szó, ezért támogatja az MTA javaslatát. A testület végül három igen, hét nem és egy tartózkodás mellett nem fogadta el az előterjesztést. Korpos Szabolcstól azt is megtudtuk: tájékoztatták a megyei kormányhivatalt a döntésről, az ügyet részükről lezártnak tekintik.

A kormányhivatal az intézkedésekről szólva közölte: a törvényességi felhívást kapott önkormányzatokat határidő tűzésével szólították fel a döntés meghozatalára. Ha ez is eredménytelen, a kormányhivatal mérlegelési jogkörben dönt arról, hogy bírósághoz fordul-e.

HBN–SZZSL


1991-ben is maradt

A Gorkij utca átnevezése 1991-ben is felmerült Hajdúszoboszlón: miután kikérték a lakók véleményét, a javaslat nem kapta meg a testületben a minősített többséget. Akkor egyébként 35 utca kapott új nevet: a Vörös Hadsereg útjából akkor lett Szent István király út, az addig e néven emlegetett utca pedig a Szilfákalja nevet vette fel.

Leszámoltak Leninnel

Polgáron három utca nevének megváltoztatását kérte a kormányhivatal – tudtuk meg Tóth József (DK) polgármestertől. Mint mondta, Gorkij neve náluk is gondot okozott: a városban Gorkij fasor utca található. A kormányhivatal ezen kívül az Úttörő utca, illetve egy külterületi rész, a Lenin-tanya nevének megváltoztatását kérte. A javaslat alapján előterjesztés készült, amelyből kiderül: a helyi lapban kérték ki a lakók véleményét. A Gorkij fasor utcát Király-ér utcára, az Úttörő utcát Eötvös József utcára változtatták volna. – Az Úttörő utca esetében aláírásokat gyűjtöttek a lakók, akik ragaszkodtak az utca nevéhez, a másik esetében pedig a képviselőket keresték meg, akik a szeptemberi testületi ülésen azt fogalmazták meg, nekik a polgári lakosok véleménye alapján kell dönteniük, így – két tartózkodás mellett – nem szavazták meg a változásokat. A Lenin-tanya, ahol már nem él senki, neve viszont Királydombi tanyára változott – magyarázta a polgármester, aki hozzátette, az önkormányzatoknak komolyabb problémái is vannak, mint az utcák neveinek megváltoztatása 25 évvel a rendszerváltás után.

Itt kértek átnevezést

15 településen (Báránd, Berekböszörmény, Debrecen, Esztár, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Konyár, Monostorpályi, Nagykereki, Nyíradony, Polgár, Sáp, Téglás, Tépe, Újiráz) 21 közterület esetében javasolták az elnevezések megváltoztatását.

Nem terveznek módosítást

Debrecen mintegy 1500 közterületi elnevezéséből négynél jelzett problémát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleménye alapján a megyei kormányhivatal – tudtuk meg a polgármesteri hivataltól. A Gorkij és a Kisdobos utca az MTA szerint nem használható, az Erdei Ferenc és a Károlyi Mihály utcák pedig „nem javasolt elnevezések”. Az önkormányzat arról tájékoztatta a kormányhivatalt, hogy nem tervez módosítást – írták. Megtudtuk, idén áprilisban képviselői előterjesztés érkezett a Károlyi Mihály és Erdei Ferenc utcák elnevezésének megváltoztatására, de azt a benyújtó később visszavonta azzal, hogy a lakosság számára jelentős anyagi terhet és utánajárást okozna. Emlékeztettek: előbbi utca elnevezése 2005-ben már szerepelt napirenden, ám a közgyűlés elutasította a megváltoztatására benyújtott kérelmet.








hirdetés