Letöltendő börtönt kértek a debreceni gázolóra

Debrecen – Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Debreceni Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly szeptemberben ittasan ütött el egy gyalogost a cívisváros belterületén. Szintén börtönt kértek társára, a gázoló autós tulajdonosára, aki tudta, hogy a másik ivott, mégis átengedte neki a volánt.

A vád szerint a sofőr figyelmetlensége és ittassága miatt az úttest közepén – a felezővonalnál – ütötte el a vele azonos irányban gyalogoló férfit, aki magával sodort egy szintén gyalogos nőt és egy kerékpárját toló másik férfit is. Az elgázolt férfi egy hónap múlva belehalt sérüléseibe a kórházban. A másik két gyalogos könnyebben sérült.

Az ügyészség megállapításai alapján az autóban ülők segítségnyújtás helyett elhajtottak, és még otthon is csak arról vitáztak, hogy menjenek-e a rendőrségre, vagy sem. Végül a hatóság értesítése helyett lefeküdtek aludni.

A vádirat szerint a baleset 50-55 kilométeres sebességnél következett be, miközben az úttesten haladó gyalogosok már 70-80 méterről – még lassító fékezés esetén is féktávolságon kívül – észlelhetőek voltak.

HBN








hirdetés