Életeket mentett a szén-monoxid jelző Debrecenben

Életeket mentett a szén-monoxid jelző Debrecenben
© Illusztráció: Pixabay
Hajdú-Bihar – Létra segítségével jutottak be a tűzoltók egy debreceni, negyedik emeleti lakásba.

Összeütközött két személyautó szerdán 22 óra 35 perckor Debrecenben, a Kassai út végén, miután az ottani szervizútról a 4-es főútra kikanyarodó jármű az elsőbbségadás kötelező táblánál megállt ugyan rövid időre, majd mégsem adott elsőbbséget a Pallag felől érkező másik személyautónak. A balesetben ketten könnyű sérüléseket szenvedtek.

Ittas járművezetés gyanúja miatt előállítottak Debrecenben egy 60 éves nőt az elmúlt éjszaka.

Ruhalopás közben tetten értek egy fiatalkorú, 16 éves lányt Debrecenben, a Csapó utcai bevásárlóközpontban, a rendőrök kihallgatták.

A korlátnak ütközött

Az elmúlt 24 órában a mentők 222 feladatot végeztek el Hajdú-Biharban.

Szerda kora délután például Debrecen és Létavértes közé hívták őket, ahol két autó karambolozott, melynek során egy fő könnyebben megsérült.

Korlátnak ütközött nem sokkal ezután az M3-as autópálya, 178-as kilométerénél egy személyautó. Ott két könnyű sérültet láttak el.

Jelzett a szén-monoxid érzékelő éjjel negyed háromkor egy ondódi házban. A helyszínről 4 gyermeket és 2 felnőttet szállítottak kórházba megfigyelésre a mentők.

Létrával a negyedikre

Szerda délben a mentőszolgálat kérte a hivatásos tűzoltók segítségét Debrecenben. Egy idős ember Görgey utcai lakásában elesett, és nem tudta kinyitni az ajtót a mentősöknek. A debreceni tűzoltók gépezetes tolólétra segítségével, károkozás nélkül bejutottak a negyedik emeleti lakásba, majd a sérültet átadták a mentőszolgálatnak.

Egy kigyulladt közterületi kukához kellett a tűzoltóknak kivonulniuk a megyeszékhely belvárosába, a Szent Anna utcába szerda délután. A tüzet egy vízsugárral eloltották, így az nem terjedt át a közeli épületekre.

HBN-OCs



Létavértes.
HAON.HU






hirdetés