Létai búcsú az NB II-es álmoktól

Nem érkezett be időben a licenckérelem, nem lesz NB II-es csapat a Létavértes
Nem érkezett be időben a licenckérelem, nem lesz NB II-es csapat a Létavértes - © Fotó: Derencsényi István
Létavértes – Nem érkezett be időben a licenckérelem, a szövetség pedig ezúttal nem volt engedékeny.

Kitűnő teljesítménnyel az élen végzett a harmadosztály Keleti csoportjában a Létavértes futballcsapata és ezzel kivívta a jogot, hogy indulhasson az NB II-ben a nyár végén induló szezonban. Ennek ellenére néhány napja már tudjuk, a létai fiatalok ősszel is az NB III-ban szerepelhetnek csupán, ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetséghez késve érkezett be a hajdú-bihariak licenckérelme, ezért az MLSZ elutasította azt.

A meglehetősen furcsa helyzetről Árva Barna, a Létavértes elnöke nyilatkozott a Naplónak.

– Sajnos valóban hibáztunk, de arra sem számítottunk, hogy az MLSZ ilyen szigorúan jár el velünk szemben – fogalmazott a sportvezető. – Március kilencedikén, a szövetség által kitűzött határidő lejártakor még nem álltunk a feljutást érő első helyen, s mivel a másodosztályú licenc igénylése jelentős költséget rótt volna a klubra, ezért úgy véltem, később pótolni tudjuk a kérelmünket. Egyébként korábban nem volt ennyire merev a szövetség ilyen esetekben, sajnos, most ez történt, s lemaradtunk a másodosztályról – magyarázta Árva Barna. A képet árnyalja, hogy ebben az évben esett meg először, hogy az NB III-ban szereplő, amatőr gárdáknak is ugyanolyan feltételrendszernek kellett megfelelniük a licenc benyújtásakor, mint a profi kluboknak.

Felújítás következik

A Létavértes természetesen pótolta a beadandókat, de az MLSZ elutasította a kérelmet és döntése értelmében az NB III. Közép csoportjának második helyezettje, a Szeged 2011 jutott egy osztállyal feljebb.

– Furcsának találom, hogy nem a Keleti csoport második helyén végzett gárda indulhat az NB II-ben, hanem egy másik csoportból kettő is, de ez már nem a mi dolgunk… A játékosok természetesen letörtek a hír hallatán, ami érthető, mert mindent megtettek a feljutásért, amit kemény munkával ki is harcoltak. Ez a társaság most jórészt szétszéled, mivel a Debrecen fiókcsapataként működünk, páran felkerülhetnek a felnőtt keretbe, vagy kölcsönbe mennek, a helyüket pedig fiatalabbak veszik át, mert továbbra is a tehetségek kinevelése a célunk. Bár nem zárnám ki annak lehetőségét, hogy valamikor tényleg az NB II-ben folytassa a Léta. A legfőbb teendőnk most az, hogy felújítsuk a sporttelepet, mert az új előírásoknak megfelelően egy lelátót fel kell húznunk a pálya mellett – árulta el a klubelnök, aki egyértelműen kijelentette, a gárda trénere, Zoran Szpisljak nem az NB II-es indulás elmaradása miatt távozott Békéscsabára.

Zoran remek munkát végzett, sajnáljuk a távozását, de ő magasabb célokért akar dolgozni. Az első osztályban akar bizonyítani, a Csaba pedig három éven belül az NB I-es feljutást tűzte ki célul. Ezúton is sok sikert kívánok az edzőnek!

HBN-TN


A Létavértes marad az NB III-ban
Létavértes – Hiába jutott fel Zoran Szpisljak együttese az NB II-be, adminisztrációs hiba miatt a harmadosztályban folytatják.


Zoran Szpisljak Békéscsabán
Létavértes – Bár még két forduló hátra van az NB III-as futballbajnokságból, de már eldőlt, hogy a Keleti csoportban a Létavértes a 2013/2014-es szezon bajnoka, ennek ellenére a vezetőedző, Zoran Szpisljak távozik posztjáról – adta hírül a dvsc.hu.



További hírek a Sport kategóriából