Leszámolást hirdetett az orosz elnök a rendőri korrupció ellen

Leszámolást hirdetett csütörtökön az orosz elnök a rendőri korrupció ellen. Dmitrij Medvegyev kemény büntetésekkel fenyegette meg a rendőrségen belüli bűnök elkövetőit, és közölte, hogy gyökerestől fel kell számolni “ezt a gonosz jelenséget”.

“Ez csak a kezdet”. – közölte az orosz államfő az orosz belügyminisztérium vezetőinek tartott állományülésen, ahol vázolta elképzeléseit. Például azt, hogy felére csökkentik a minisztérium 20 ezer fős alkalmazotti létszámát. Medvegyev közölte: utasította a Vlagyimir Putyin, vagyis az államfői elődje és mentora által vezetett kormányt, hogy dolgozzon ki egy új rendőrségi törvényt, amelyet legkésőbb december 1-ig kell az orosz parlament alsóháza, a Duma elé terjeszteni.

Medvegyev elmondta: egy hónapot adott Rasid Nurgalijev belügyminiszternek, hogy dolgozzon ki egy akciótervet a minisztériumon belüli korrupció elleni harchoz. “Meg kell tisztítanunk a korrupció veszedelmétől az állami intézményeket”.- közölte az államfő.

Medvegyev bejelentéséhez az évek óta halmozódó sorozatos rendőrségi botrányok, illetve bűntettek vezettek. Az orosz média által tálalt ügyekben a korrupció mellett olyanok is feltűntek, amelyekben őrizetbe vett gyanúsítottakat erőszakoltak és öltek meg. Oroszország 44 éves államfője már 2008 májusában, hivatalba lépésekor harcot hirdetett a rendőri bűnözés ellen, és már akkor számos reformot ígért.

A csütörtökön elmondott beszédben, amelynek nagy terjedelmet szánt az orosz média, Medvegyev kemény szavakkal ostorozta a nyomozati szerveket is, azt állítva, hogy a munkájuk hatékonysága alacsony, mivel a bűnügyek felét képesek megoldani. Medvegyev azt mondta: minden évben több mint kétezer gyilkosság és gyilkossági kísérlet, több mint 120 ezer betörés és rablás, és több mint 750 ezer lopás marad megoldatlan ügy, vagyis a tetteseket nem fogják el. “Ezek a számok rémisztőek. Mert mögöttük ott vannak az áldozatok, valódi emberek valódi tragédiái.”- közölte az államfő.

A Kreml által kiadott ötoldalas anyag, amely Medvegyev beszédének összefoglalója, azt közli, hogy az elnök aláírt egy rendeletet, amely más utasításokat is tartalmaz a belügyminisztériumra vonatkozóan. E szerint nem a minisztérium felelőssége a továbbiakban a külföldi állampolgárok kitoloncolása, az ittas emberek őrzése és az autók átvizsgálása.

A Kreml által kiadott ötoldalas anyag, amely Medvegyev beszédének összefoglalója, azt közli, hogy az elnök aláírt egy rendeletet, amely más utasításokat is tartalmaz a belügyminisztériumra vonatkozóan. E szerint nem a minisztérium felelõssége a továbbiakban a külföldi állampolgárok kitoloncolása, az ittas emberek õrzése és az autók átvizsgálása.








hirdetés