Lesz még folytatása a fiataloknak szervezett egészségnapnak

Lesz még folytatása a fiataloknak szervezett egészségnapnak
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A fiatalok között egyre több a mentális beteg. Rajtuk is segíteni kívánnak a Debreceni Egyetem hallgatói.

Mégpedig a szociálpolitika tanszék első éves szociálpolitika szakos hallgatói. Bemutatkozó, ingyenes és egész napos rendezvényüket szombaton tartották a Medgyessy gimnáziumban Testi-lelki egészségnap címmel.

– Tudatos egészségnevelést szeretnénk végezni, megelőzési céllal, testi és lelki egészségprogramok megvalósításával. Például önismereti- és relaxációs tréningekkel. A városhoz, illetve az egyetemhez kötődő, szakterületükön már hírnevet szerzett előadókat hívtunk meg. Egy látássérült srác bevonásával érzékenyítőprogramot tervezünk. És természetesen készültünk a testi egészséget segítő programokkal, zumbával, jógával, finesszel, labdajátékokkal. Tombola is lesz. A nyeremények körét is úgy állítottuk össze, hogy azzal is az egészséget szolgáljuk. Szépítő hajvágást, egészséges ételeket, mentális egészség ápolását segítő könyveket is lehet nyerni – beszélt a tervekről Szöllősi Lajos főszervező, kiegészítve azzal, hogy ha lesz érdeklődő, lesz folytatás is.

Segítség közvetlenül is

– Lesz folytatás! – újságolta az esemény után. – A rossz idő ellenére több mint 100-an vettek részt a különböző programokon. Hatalmas sikere volt a látássérült fiú előadásának, amely arról szólt, hogy hogyan vakult meg, milyen nehézségei, örömei vannak az életben. Ugyancsak sokakat érdekeltek a sportfoglalkozások és a segítőkutya bemutató, de például a relaxáción is többen voltak, mint amennyire előzetesen számítottunk. Mindez jelzi, hogy a fiatalok körében igen is, van igény a lelki- és testi egészségápolásra. Annál is inkább, mert a fiatalok túlterheltek. Stressz miatt mentális problémáik lehetnek. Például depressziósak, magányosak, nincs idejük semmire.

Egyre több fiatal fejében fordul meg az öngyilkosság gondolata is. Ezek korábban meg sem jelentek ebben a korosztályban. A rendezvény segítette az önmegismerést, szembesített a problémával, továbbá, mindebből egyfajta kiutat mutathatott. Felhívtuk a figyelmet, hogy van és a későbbiekben is lesz ilyen lehetőség segítségre. Akár a szociálpolitika tanszéket, akár bennünket, hallgatókat is közvetlenül kereshetnek.

HBN–KZS








hirdetés