Leonardo Diósgyőrben edz

Akt.:
Leonardo Diósgyőrben edz
Leonardo Diósgyőrben edz - © Fotó: dvtk.eu
Miskolc – Kedden csatlakozott a DVTK edzéseihez a korábban hazánkban már játszó Leonardo. A ballábas középpályás edzéslehetőséget kért, és kapott Bódog Tamás szakmai igazgatótól, így a következő napokban a DVTK Edzőközpontban tréningezik a 34 esztendős játékos.

Leonardo, teljes nevén Leonardo Vitor Santiago szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgással, majd korán a holland Feyenoord utánpótlásába került, ahol egészen a felnőtt csapatig küzdötte magát az évek során. Országon belül váltott csapatot, előbb a NAC Breda, majd három évig az Ajax együttesét erősítette. Ezt követően ismét a NAC Bredához igazolt, majd az osztrák Red Bull Salzburg csapatába. Innen vezetett az útja Magyarországra, hazánkban két évig az FTC-t erősítette. 2014 óta Németországban, Ausztráliában és Hollandiában szerepelt, legutóbb az FC Eindhoven csapatában.

– Egy technikailag nagyon képzett játékos csatlakozik a mai napon hozzánk, akiről jókat hallottam – mondta el Bódog Tamás szakmai igazgató. – Leonardo edzéslehetőséget kért a szakmai stábtól, amit megadtunk neki. Velünk fog készülni az elkövetkező napokban, és én magam is kíváncsian várom, milyen állapotban van a labdarúgó.

Leonardo számára nem ismeretlen a magyar bajnokság, hiszen 2012 és 2014 között volt a Ferencváros labdarúgója, ahol együtt játszott többek között Busai Attilával és Ugrai Rolanddal.

– Sok szép emléket őrzök Magyarországról, szerettem itt játszani – idézte föl Leonardo. – Diósgyőrbe is mindig szívesen jöttem, hiszen rendre telt ház előtt léphettünk pályára. Aki csak Hollandiából követi az eseményeket, annak elképzelhetetlen, hogy az elmúlt években mekkora változás történt errefelé, csodálatos a DVTK Edzőközpont, és impozáns az épülő stadion is. Keményen fogok dolgozni a következő napokban, és alig várom, hogy találkozzak korábbi csapattársaimmal, Busai Attilával és Ugrai Rolanddal.



Névjegy

Név: Leonardo
Teljes név: Leonardo Vitor Santiago
Állampolgárság: brazil/holland
Születési idő: 1983. március 9.
Születési hely: Rio de Janeiro, Brazília
Magasság: 173 cm
Poszt: középpályás

Pályafutása

Válogatott: Brazília U20 7/4

2016/2017 FC Eindhoven 8/1 (Hollandia, Jupiter League)
2015/2016 Newcastle Jets 20/1 (Ausztrália, A-League)
2014/2015 1860 München 8/2 (Németország, Bundesliga 2.)
2013/2014 FTC 14/5 (Magyarország, NB I.)
2012/2013 FTC 9/2 (Magyarország, NB I.)
2011/2012 Red Bull Salzburg 30/4 (Ausztia, Bundesliga)
2010/2011 NAC Breda 25/2 (Hollandia, Eredivisie)
2009/2010 NAC Breda 17/4 (Hollandia, Eredivisie)
2008/2009 Ajax 24/2 (Hollandia, Eredivisie)
2007/2008 Ajax 8/2 (Hollandia, Eredivisie)
2006/2007 Ajax 7/1 (Hollandia, Eredivisie)
2006/2007 NAC Breda 17/2 (Hollandia, Eredivisie)
2005/2006 NAC Breda 14/8 (Hollandia, Eredivisie)
2005/2006 Feyenoord 1/0 (Hollandia, Eredivisie)
2004/2005 Feyenoord 4/0 (Hollandia, Eredivisie)
2003/2004 Feyenoord 3/0 (Hollandia, Eredivisie)
2002/2003 Feyenoord 4/0 (Hollandia, Eredivisie)
2001/2002 Feyenoord 21/2 (Hollandia, Eredivisie)
2000/2001 Feyenoord 23/2 (Hollandia, Eredivisie)
2000-2005 Feyenoord utánpótlás

Forrás: dvtk.eu








hirdetés