Lenyűgözte a debreceni társulat a fiatal színésznőt

Hajdu Imelda vallja, hogy amit már megélt, az már az övé
Hajdu Imelda vallja, hogy amit már megélt, az már az övé - © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Mérhetetlen szeretet és odafigyelés van egymás iránt a kollégákkal. Hajdu Imelda színművésszel a Lear bemutatója kapcsán beszélgettünk.

Csíkszeredai származású művészként nemcsak a magyar, de a román színházzal, színházcsinálással is volt alkalma találkozni. Hiszen, mielőtt Magyarországra jött volna, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is játszott. Színművészként miben látja az alapvető különbséget, különbségeket a román és a magyar színházi nyelvezet és forma között?

Amennyiben felmerül az összehasonlítgatás, én szét szoktam választani a román, az erdélyi és a magyarországi színjátszást. Egy alkalommal volt alkalmam részt venni egy közös, román–magyar koprodukcióban, és akkor éreztem meg, hogy a románok sokkal szabadabban, sokkal bátrabban, lazábban játszanak, Magyarországon viszont sokkal inkább „aggyal” állunk neki egy próbafolyamatnak, többet elemzünk.

Úgy lehetne összefoglalni, hogy a román sokkal emocionálisabb színház, a magyar pedig inkább racionális?

Én nem mernék ennyire kategorikusan fogalmazni, de valami ilyesfajta különbségről van szó. Ráadásul engem mindig lenyűgöz az a képi világ, amit a román színjátszás használ, ezt az elementáris, elemelt, víziószerű képiséget, s a bátran használt effekteket hiányolom is a magyarországi játékból.

S akkor milyen a harmadik, hiszen említette, hogy az erdélyit is külön kategóriába sorolná?

Az erdélyi valahol a kettő között van. De ez csak egy felületes benyomás, szerencsére ennél jóval árnyaltabb a színházi szakma.

Magyarországra jövetele után először a bábszínészetbe kóstolt bele. Hogyan került közel ehhez a világhoz, ehhez a művészeti ághoz, miközben, ha jól tudom, ezt nem tanulta?

Valójában engem előtte nem érdekelt a bábszínház. Nem véletlen, hogy nem ezt tanultam, a színházcsinálás más oldalai vonzottak. Úgy alakult, hogy az egyetem végeztével nekem még nem volt semmilyen fix munkalehetőségem, csak egy független projektem. Az egyik, Bocsárdi László rendezte előadásunkra, a Halálra eljött a miskolci Csodamalom Bábszínház művészeti vezetője, Zalányi Gyula, mert embereket keresett. Az előadás után elkezdtünk beszélgetni, s más lehetőségem nem lévén, kockáztatva bár, de vállaltam, hogy elmegyek Magyarországra bábszínházat „csinálni”. Ez akkor erős döntés volt, féltem is tőle, szomorú is voltam, de vártam is, mert Gyula azt mondta, hogy így egy csapat része lehetek, s az eddigiekhez képest egészen más perspektívák nyílnak meg ezáltal az életemben. Így utólag most már azt mondom, hogy nagyon jó döntést hoztam, mert egy teljesen más nyelvezetet tapasztaltam meg, hiszen így kerülhettem egyre közelebb a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd pedig a debreceni Csokonai Színházhoz is.

Ezek szerint tényleg igaz az a mondás, hogy bátraké a szerencse. Hiszen, ha ebbe akkor nem vág bele, ki tudja, esetleg még mindig szabadúszó lenne. Egyébként ön nem kockáztató típus?

De. Az vagyok, mert azt gondolom, hogy nagyon gyorsan telik az idő, s amit már megéltem, az már az enyém, az az én belső töltetem. Tehát nincs rossz döntés, csak… Ezzel kapcsolatban egy nagyon kedves kolléganőmet idézném, aki tegnapelőtt azt mondta a takarásban, hogy a hullámokat nem mi szabjuk meg az életben, de azt, hogy hogyan üljük meg ezeket, arról mi döntünk.

Ennyire fiatalon hogy érti azt, hogy gyorsan telik az idő?

Nem sajnáltam magamtól az életet. Voltam elég bátor kívül is és belül is, hogy „szélesen”, rengeteg élményt megtapasztalva éljek. Ráadásul van bennem egyfajta fájdalom iránti ragaszkodás, amit nem látok rossznak, sőt. Mert bármiben, amiben felfedezem a szenvedést, az számomra a megismerésről szól. Azokból a beszélgetésekből, találkozásokból, amik hatottak rám, megtanultam, hogy nincs idő a felületességre…

A Csodamalom Bábszínház után a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd ettől az évadtól a debreceni Csokonai Színházhoz kerülvén egy rendkívül érdekes tendenciát vettem észre a pályáján. Mégpedig azt, hogy ez alatt a „röpke” két évad alatt négy nagyon hasonló, óriási belső tartással bíró, korántsem szolgalelkű szolgáló megformálására kérték fel. Kezdődött ez A hülyéje című darab Clarájával, folytatódott a Bűn és bűnhődés Násztyájának megformálásával, itt, Debrecenben a Júlia kisasszony Kristinjével, majd pedig az Augusztus Oklahomában Johannájával. Véleménye szerint mi az oka annak, hogy Magyarországon eddig jórészt ez a karakter találta meg? Vajon mit látnak önben azok a rendezők vagy színidirektorok, akik egymástól függetlenül, de mintegy következetesen ilyesfajta szerepet osztanak önre?

Véleményem szerint én otthonról hozok valamit ebből a fajta alázatból. A családi hátterem, a neveltetésem ilyen, talán a székelyföldiség egyszerűsége, paraszti józansága is bennem van. Ugyanakkor a tartásom is innen ered.

Hát ez az, hogy az alázaton túl ezek rendkívül erős tartással is bíró karakterek…

Ez a fajta egészséges énképem is otthonról van. Azt tanították nekem, hogy legyek magammal annyira jóban, hogy tudjak magamra támaszkodni. Ugyanakkor soha ne felejtsem el, hogy hol van a helyem – ahogyan Kristin is mondja a Júlia kisasszonyban. Ez talán a legfontosabb, hiszen ezen keresztül, a helyemen keresztül értek meg dolgokat. Ha pedig tudja valaki a helyét, de mégsem lép egy adott helyzetben, hanem vár, az megfontoltságra vall. Ehhez pedig türelem kell és bölcsesség, amit okos emberektől és jó könyvekből el lehet tanulni. Félreértés ne essék, korántsem tartom magam bölcsnek.

Hasonlóan határozott, de már korántsem szolgaszerepben láthattuk pár nappal ezelőtt a Csokonai Színház legújabb premierjében, az Ilja Bocsarnikovsz rendezte Learben, amelyben az uralkodó legkisebb lányát, Cordeliát testesíti meg. Ez a lány is, épp a tartásából adódóan, nagyon tudja, hogy miért azt mondja az anyjának, amit mond, s véleményem szerint azzal is tisztában van, hogy ő a végén ebből profitálni fog. Ön is így érzi?

Nem, abban az adott pillanatban szerintem nem tudja, hogy ő ebből profitálni fog. Inkább az anyja okozta sokk, a kétségbeesés hajtja, ami akkor rendkívül erős. De nem mondhat mást, nem tehet mást, mert csak a saját igazát tudja képviselni. Csak őszinte tud lenni. Maximum bízik benne a lelke mélyén, hogy jóra fordulnak a dolgok, de nem tudhatja. Abban a pillanatban megsemmisül, összetörik, mert megfosztják mindenétől.

Jelenet a Lear király c. darabból | Fotó: Matey István

Mégis ragaszkodik az őszinteségéhez…

Igen, és ez bátorság. Nagyfokú bátorság. Persze önzés is, hiszen az is egyfajta önzés, hogy valakit az én igazamon keresztül akarok megmenteni… Cordelia tudja, hogy az igazsága az más számára nem igazság, de amikor kizárólag ebben hisz, akkor nem tehet mást…

Akkor ezek szerint ez a szerep is „betalált”, tudott magából táplálkozni a megformálásakor?

Igen, bár még van mit árnyalnom rajta. Mert Ilja Bocsarnikovsz a harcot és a szeretetet kérte ehhez a karakterhez, s ha már a harc meg is van, a szeretetet, úgy érzem, még erősítenem kell, hiszen ez a lány akkor is nagyon szereti az anyját és a testvéreit, amikor csalódik bennük. S visszatérve a kérdésére, úgy érzem, nemcsak ez a szerep „talált be”, hanem itt Debrecenben az eddig eljátszott mindhárom, hiszen mindegyik az igazságérzetem köré rajzolódik. S ez nekem óriási ajándék, mert ezek a szerepek üzennek nekem. Azt üzenik, hogy vagy még inkább meg kell általuk erősítenem a bennem meglévő igazságérzetet, vagy… majd rájövök.

Akkor ilyen értelemben összeérnek a szálak: a szereposztók meglátták önben ezt a fajta karaktert, s közben erre, ezek szerint, a személyiségfejlődése miatt önnek is szüksége volt…

A személyiségem fejlődése szempontjából óriási felkiáltójel számomra ez az évad.

Eddigi debreceni itt-tartózkodása alatt mi vagy mik a legnagyobb szakmai élményei? Gondolok itt akár egy rendezővel, akár valamelyik színészkollégával való találkozásra, vagy bármire, amire azt tudja mondani, hogy ez az élménye – bárhová is vigye az élet – mindig is a cívisvárosi teátrumra fog emlékeztetni?

Azzal kezdeném, hogy annál csodálatosabb érzés nincs, mint amikor a kollégáid drukkolnak neked a takarásban. S ha valamire felhívják a figyelmedet, azt is maximális jó szándékkal teszik. S ez ebben a társulatban lenyűgöző módon jelen van. Nemhogy furkálódás nincs, hanem mérhetetlen szeretet és odafigyelés van egymás iránt a kollégákkal. Ezenkívül a Jeles András rendezővel való találkozásomat emelném ki. A Júlia kisasszony próbái közben teljesen bevonzott és felbátorított az ő bölcsessége, tudása, a jellemének és a világának az elrajzoltsága. Aztán az Augusztus Oklahomában esetén megérezhettem a társulatot, a társulathoz tartozást. Keszég László rendezővel is nagyszerű volt dolgozni, jó hangulatot teremt a próbákon, figyelmes és jó rendező. Nem hagyhatom ki Ráckevei Annát, akivel most már a második előadásban van szerencsém együtt játszani, s vele kapcsolatban ki kell mondanom: életemben először van példaképem. Mert azon túl, hogy erős és nagyon intelligens, olyan szeretet és szenvedély lakozik benne, amit érdemes figyelni, emellett képes ezt a tekintélyt parancsoló tudást és létezést bohókássággal fűszerezni. Ha vele állok a takarásban, tudom, hogy nem lehet baj. Ő egy hegy, akire mindenki tud építeni. Én is, nagyon.

Végezetül: miben, milyen szerepben láthatjuk legközelebb a Csokonai Színház színpadán?

Az Unferlédit kezdjük próbálni Árkosi Árpáddal, amiben megadatik számomra, hogy több kis szerepben is kipróbáljam magam.

Akkor úgy vélem, hogy most tényleg a tenyerén hordozza a sors. Maradjon így, s nagyon köszönöm a beszélgetést!

– Gyürky Katalin –


Névjegy

Születési idő, hely:

  • 1992. október 14., Csíkszereda

Végzettség:

  • 1998–2002 Nagy István Művészeti Líceum, rajz szak, Csíkszereda
  • 2002–2011 Márton Áron Gimnázium, filológia szak, Csíkszereda
  • 2011–2014 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Magyar Művészeti Kar, Színművészeti szakirány, Alapképzés
  • 2014–2016 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Magyar Művészeti Kar, Színművészeti szakirány, Magiszteri képzés

Pályájának korábbi állomásai:

  • Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós társulat
  • Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház
  • Yorick Stúdiószínház
  • Miskolci Csodamalom Bábszínház
  • Miskolci Nemzeti Színház

Debrecen - Az emberi gonoszság és aljasság természetrajzát felvonultató Shakespeare-darabot mutatták be pénteken a Csokonai Színházban. A debreceni Lear egyik különlegessége, hogy a címszerepet, Britannia királyát női előadóművész, Ráckevei Anna játssza (fenti képünkön balról, Mercs Jánossal és H...

Debrecen - Az emberi gonoszság és aljasság természetrajzát felvonultató Shakespeare-darabot mutatták be pénteken a Csokonai Színházban. A debreceni Lear egyik különlegessége, hogy a címszerepet, Britannia királyát női előadóművész, Ráckevei Anna játssza (fenti képünkön balról, Mercs Jánossal és H...