Lendületben maradt az ingatlanárak növekedése

Budapest, Debrecen – Beindult a szezon a lakáspiacon. Március első három hetében ugrásszerűen, éves szinten 23 százalékkal emelkedett az eladó lakások iránt érdeklődők száma – derül ki az ingatlan.com több mint 30 ezer magánhirdetésen alapuló elemzéséből.

Bár idén januárban és februárban is erős volt a kereslet, alig haladta meg a tavalyi szinteket, márciusban pedig felélénkült a piac. A kereslet márciusi emelkedésével párhuzamosan a kínálat viszont alig változott.

A megyeszékhelyek közül Debrecenben is lendületben maradt az árak növekedése. Március közepén a 20-60 négyzetméteres panellakások négyzetméterára 274 ezer forint volt, a téglaépítésűeké pedig 330 ezer forintnál járt, ami 14, illetve 15 százalékos áremelkedésnek felel meg.

Székesfehérváron visszafogottabb volt az drágulás ebben a méretkategóriában: a paneleknél 7 százalékkal 260 ezer forintra, a téglaépítésű lakásoknál pedig 11 százalékkal 283 ezer forintra nőtt a négyzetméterár a kínálati piacon.

Győrben még inkább lelassult az árak növekedése: a panelekért 270 ezer forintot, a téglalakásokért pedig 335 ezer forintot kértek négyzetméterenként, ami 3, illetve 1 százalékos drágulásnak, lényegében stagnálásnak felel meg.

HBN








hirdetés