Lendületes program Szerepen

Legalább kétszáz embert szeretnénk foglalkoztatni idén a közmunkaprogramban, csakúgy mint 2009-ben – válaszolt érdeklődésünkre Győri Balázs, Szerep polgármestere.

Elmondta a munkanélküliség jelenleg 30 százalék körüli az 1700 lakosú községben. – Minden lehetőséget kihasználunk a foglalkoztatásra, melyekhez tavaly óta minden felszerelésünk is meg van, hiszen akkor 5,5 millió forint támogatást kaptunk eszközbeszerzésre – mondta, s hozzátette: ásókat, kistraktort, rotációs kapát is vettünk a pénzen.

– Vannak települések, ahol arra panaszkodnak, nem tudnak mit csináltatni a közmunkásokkal. Megjegyzem mi tavaly el se hagytuk a község határát. De, ha kell akkor az önkormányzathoz tartozó utak környékét, csatornákat fogják rendbe tenni – hangsúlyozta az elszánt vezető.