Lemondatná a 62 év feletti kormánypárti képviselőket a DK

Budapest, 2012. július 12., csütörtök (MTI) – Lemondó nyilatkozatokat helyezett a 62 évnél idősebb kormánypárti képviselők parlamenti asztalaira a Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön, az Országgyűlés ülésének kora délutáni szünetében.

 

Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke újságíróknak nyilatkozva ezt azzal indokolta, hogy így megvalósulhat Orbán Viktor miniszterelnök szándéka, vagyis, hogy minden közszolgálatban dolgozónak nyugdíjba kell vonulnia a korhatár elérése után. A DK az ellenzéki képviselőket nem kéri lemondásra, mert ők ezt ellenzik, az erről szóló törvényeket pedig nem támogatták – fűzte hozzá Kiemelte: nem értenek egyet azzal, hogy 62 évesen nyugdíjba kényszerítik a bírákat, a kórházigazgatókat, vagy az egyetemek vezetőit, de úgy gondolják, azoknak, akik ezt megszavazták erkölcsi kötelességük elhagyni az Országgyűlést. Tájékoztatása szerint mindez összesen harminc képviselőt érintene a Fidesz-KDNP-ből. Mint mondta, a kormánypárti képviselők “magas szintű erkölcsiségről” tennének tanúbizonyságot, ha aláírnák a dokumentumot, míg ha ezt nem teszik meg, akkor a kormányfővel helyezik szembe magukat. Az ellenzéki párt Babák Mihály, Básthy Tamás, Csóti György, Fónagy János, Hoffmann Rózsa, Horváth János, Kerényi János, Lanczendorfer Erzsébet, Latorcai János, Lukács Tamás, Mátrai Márta, Nagy Kálmán, Rubovszky György, Salamon László, Szalay Péter, Turi-Kovács Béla, Firtl Mátyás, Harrach Péter, Herman István Ervin, Hoffman Pál, Hollósi Antal Gábor, Jakab István, Karvalics Ottó János, Kontur Pál, Lezsák Sándor, Obreczán Ferenc, Pichler Imre, Iván László, Varga László és Wittner Mária asztalára helyezett lemondó nyilatkozatot.

 

 

bkgy \ bdó

 

MTI

Címkék: