ítélet

2020.04.12. 09:53

Kivégezték Banglades alapítójának egyik gyilkosát

Néhány nappal elfogása után felakasztottak Bangladesben egy egykori katonatisztet, aki 1975-ben többedmagával megölte Mudzsibur Rahman sejket, az ország első miniszterelnökét és annak több családtagját – közölték illetékesek vasárnap hajnalban.

A 69 éves egykori százados, Abdul Madzsed halálos ítéletét a bangladesi főváros, Dakka központi börtönében hajtották végre, helyi idő szerint egy perccel éjfél után – erősítette meg a fegyintézet egyik tisztségviselője, Mahbub Alam.

A hajdani merénylőre kedden reggel csaptak le Dakka egyik peremkerületében, majd bíróság elé vitték. Elfogását Aszaduzzaman Hán belügyminiszter az ország idei legnagyobb ajándékának nevezte.

Madzsedet még 1998-ban golyó általi halálra ítélték 14 cinkosával együtt, később 12 főre módosult a halálos ítélet. A férfi azóta szökésben volt. Az ügyésznek azt vallotta, hogy 21 éven át az indiai Kolkatában (Kalkuttában) rejtőzködött, és csak idén március végén tért vissza hazájába. Kegyelmi kérvényét Abdul Hamid köztársasági elnök elutasította.

A Kelet-Pakisztán függetlenségét 1971 márciusában kinyilvánító Awami Liga vezetőjeként Mudzsibur Rahman sejk lett a vezéralakja az akkori Nyugat-Pakisztán (a mai Pakisztán) ellen megvívott kilenc hónapos háborúnak, és ő lett a függetlenné vált ország, Banglades első miniszterelnöke.

Rahman 1975. augusztus 15-i meggyilkolását véres puccsok sorozata követte, majd a következő kormány nem vonta felelősségre a merényletet elkövető katonatiszteket. Ügyükben csak 1996-ban indult eljárás, miután Mudzsibur Rahman legidősebb lánya, Sejk Haszina Vazed lett Banglades miniszterelnöke, aki jelenleg is betölti e tisztséget.

A halálra ítélt 12 emberből ötöt 2010-ben kivégeztek, a fennmaradó hét tiszt közül az egyikről időközben kiderült, hogy 2002-ben meghalt Zimbabwében. A többi hat katona máig száműzetésben bujkál, egyebek mellett az Egyesült Államokban és Kanadában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában