Leköpte a buszsofőrt egy DKV-utas, majd úgy megrángatta, hogy elszakadt az inge

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki agresszíven viselkedett egy buszsofőrrel.


Egy buszsofőr tett bejelentést 2016. április 16-án 23 óra körüli időben a rendőrségre arról, hogy inzultálja egy férfi a buszon Debrecenben. A rendőrök a helyszínre érve megállapították, hogy egy férfi a Komáromi Csipkés György téri megállóban a menetrend szerinti helyi autóbuszra egy felbontott dobozos sörrel a kezében akart felszállni, ami miatt a sofőr rászólt. A férfi erre a sört a nyitott ajtón keresztül kidobta a buszból. A sofőr ezután elindult a járművel, de az utas útközben folyamatosan szidalmazta őt. Ebből szóváltás alakult ki a buszsofőr és a férfi között, aki a következő megállóban többször leköpte a sértettet, majd benyúlt a vezetőfülkébe és a járművezetőt az ingénél fogva rángatta, ami ettől elszakadt. A járőrök B. Ferencet a helyszínen elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – szabadlábon hagyása mellett – a 31 éves helyi lakos ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 könnyű, míg 1 súlyos sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 10 személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 22 személyt állítottak elő, köztük 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 12 esetben történt.









hirdetés