Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.07. 16:19

Pénzt osztottak

<p>Nyíregyháza - A Nyíregyháza megyei jogú város közbiztonságáért közalapítvány kuratóriumának legutóbbi ülésén értékelték a 2007-es esztendő tevékenységeit, valamint jóváhagyták a közgyűlés elé kerülő beszámolót.</p>

Tavalyi esztendőben az önkormányzat 5 millió forintot biztosított a polgárőr egyesületek működéséhez. Ennek köszönhetően polgárőr egyesület sehol nem szűnt meg.

Jelenleg 12 egyesület őrzi a rendőrséggel közösen a békés lakosság nyugalmát. A tavalyi feladatokat értékelve, és figyelembe véve a városi kapitány véleményét, osztották el az idei évre kapott pénzt. Jó hír, hogy a közgyűlés megemelte 2 millió forinttal a korábbi támogatás összegét. Idén 7 millió forint jut a polgárőrökre és a rendőrökre – tájékoztatta olvasóinkat Kovács Aladár kuratóriumi elnök, majd hozzátette – ezúton szeretnék megköszönni a város vezetőinek a támogatást.

A keret elosztásában úgy döntöttek, hogy a polgárőr egyesületek külön-külön (létszámtól és feladattól függően eltérő nagyságú ) több százezer forinttal, a rendőrség pedig 1 millió forinttal gazdálkodhat.

- Pusztai Sándor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!