Lehetek őszinte?

Zsófika gimnáziumi osztálytársam volt. Akkor jóban voltunk, ám sokszor tíz éve nem találkoztunk, sőt nem is hallottunk egymásról. Természetes tehát, hogy kölcsönösen érdeklődtünk egymásról, amikor összeakadtunk a neten. T. Szűcs József írása.

Azt hiszem, ebben a szituációban nemcsak bennem merül fel a kérdés, hogy mit írjak magamról. Hisz annak tartalma majdnem egész életemet jelenti. Amiből akkor sem könnyű válogatni, ha legalább már azt eldöntöttem, hogy egy kicsit sem fogok hazudni neki. Azzal jócskán elkéstem. Valami füllentésfélét alighanem kamaszként a sulibulin egy lassú tánc közben kellett volna a fülébe suttognom. Annak még talán lehetett volna egyfajta hozadéka. Most már aligha lenne értelme szebbre, jobbra, okosabbra festeni magam, mint amilyenre az életem eme szakaszára formálódtam. Ugyanakkor azt hiszem ez olyan szituáció, amikor még az őszinte szavak között is nehéz választani. Pontosabban azon tények, történések között, amelyek mögöttük állnak. Merthogy sokról magam sem tudom eldönteni, hogy visszatekintve fontosak voltak-e. Saját magamnak. Így viszont, hogyan találjam ki, érdekli-e azt akivel közel fél évszázadig kölcsönösen nem léteztünk egymás számára. Persze vannak sarokkövek: munka, család stb. De már ezek önmagukban tartogatnak olyan elemeket, amelyek minden őszinteségünk mellett inkább kihagyandók. Mert például mások személyét szintén érintené intim, kényes, netán sértő mivoltuk. Avagy lényeges egykori velünk esett szituációk annyi részletezést kívánnának, hogy pontosan értse partnerünk a történteket, s következményeit, hogy inkább elhagyjuk beszámolónkból. S máris elhallgattunk valamit. Ami persze nem hazugság, de nem a teljes igazság. Ezért úgy döntünk azokról az éveinkről, amelyek alapból többet érdemelnének, hogy a szövevényes részletek helyett inkább egy sokféleképpen értelmezhető közhelyet választunk. S talán megérti elfogadja. Mert nem mindegy számunkra, hogy ne csak őszintének tűnjünk, de lehetőség szerint azok is legyünk. Éppen azért, mert komolyan vesszük őt. A legkisebb tétet tartogató, de talán legnehezebben eldöntendő kérdés, hogy egyáltalán mi érdekli még belőlünk. A száraz tények-e csupán, vagy az is, ahogyan azokat átéltük, megéltük. Milyen lelki, fizikai lenyomatokat hagyott bennünk. Amely adott esetben sokkal lényegesebb, mint maga az esemény, amely kiváltotta. Végül is ezek kezelése dönti el, hogy akár évtizedekig miként éreztük magunkat bőrünkben. Hisz ugyanazon erősségű, típusú sérelmünkre elkövetett apróság egyikünkben életre szóló, be nem gyógyuló lelki sérelmet okoz, míg másvalaki másnapra már elfelejteti. Ám mindezen szóba jöhető variációinkat monitorra vetni már egy tisztességes családregénynek, avagy egy karriertörténetnek is javára válna.

Pedig szívesen vállalt feladatunk látszólag egyszerű. Csupán 15-20 tényszerű sorban válaszolni kellene egy internetes levélre. Olyasmit tenni, amely naponta milliárdnyi ember megtesz. Így talán mi szintén képesek leszünk rá. De abban már most biztos vagyok, hogy ha levelezőtársamban nem is, bennem őszinte hiányérzetet fog hagyni a válaszom.

– T. Szűcs József –








hirdetés