Lehet, hogy csonka, de nem „árva”

Akt.:
A Református Kistemplom
A Református Kistemplom - © Fotó: Fabók Ágnes
Debrecen – Hiába nyertek két éve 500 milliót, kiapadt a keret, így nem kaptak semmit, pedig lennének terveik.

Ahogy Papp Tibor lelkipásztor fogalmazott, Debrecen templomok szempontjából kissé egyfókuszú. Ezt azonban a hozzánk érkező turisták nem feltétlenül látják így. A Református Kistemplom, vagy ahogy a debreceniek leggyakrabban hívják csonka templom annak ellenére vonz nyaranta 7–8 ezer látogatót, hogy különösebb „reklámot” kapna. Mindössze annyit tesznek, hogy nyitva tarják az ajtaját…

Négy évig zárva

Mellőzöttsége azonban tetten érhető, ha másban nem, hát például abban, hogy több mint húsz éve volt utoljára felújítva, igaz, akkor négy évre be is zárták 1988 és 1992 között.

– Kipakolták a padokat is, kicserélték a talajt, teljes körűen renoválták az épületet – idézi az akkori munkákat Papp Tibor, aki csak később, 2000-ben lett a templom lelkipásztora. Azóta leginkább csak állagmegóvásra volt lehetősége a gyülekezetnek, pedig terveik lennének. Sőt, vannak is. – 2012-ben 500 millió forintot nyertünk a vallási turizmus fejlesztése pályázaton, amiből futotta volna nagy álmunk, a lassan másfél évszázadot megélt orgonánk felújítására is. Sajnos azonban mielőtt megkaphattuk volna a pénzt…

HBN-FÁ

A folytatást a Napló mai számában, illetve a www.naplo.hu oldalon olvashatják.








hirdetés