Lehet-e kerékpárút a Kassain?

A bicikliút itt megy át a Kassaira, onnan pedig a Zákány utcára
A bicikliút itt megy át a Kassaira, onnan pedig a Zákány utcára - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az önkormányzat tervei között szerepel Pallagra vezető bicikliút.

Egyik debreceni olvasónk azt kérdezte tőlünk, hogy miért nem építenek kerékpárutat a 4-es főút részét képező debreceni Kassai úton, miközben egyebek mellett olyan nagy tömegeket fogadó intézmények is működnek ott mint a Debreceni Egyetem egyik campusa, a Főnix Csarnok és a Hódos Imre Rendezvénycsarnok.

Mivel jelzőtábla csak itt-ott tiltja, a Kassai út nagy részén elvileg szabad kerékpározni, de a kétszer két sávon hömpölygő rengeteg személy- és teherautó, az ebből adódó fokozott balesetveszély miatt hétköznap, munkaidőben ezt a kalandot csak kevesen merik vállalni. Olvasónk szerint az út mellett még rendelkezésre áll annyi szabad terület, ahol lehetne elkülönített kerékpárutat létrehozni. (Igaz, ahhoz több fát ki kellene vágni.)

A közút szerint lehetne

Az ügyben megkerestük az állami Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, ahonnan Kósa Veronika megbízott kommunikációs osztályvezető elöljáróban azt közölte, hogy a Kassai út mellett a közelmúltban egy rövid szakaszon (a Hadházi út és a 4-es főút között, a Zákány utcán) a debreceni önkormányzat beruházásában már épült gyalog- és kerékpárút, ennek folytatásaként, elviekben lehetőség kínálkozna további szakaszok megvalósítására is. Az út keresztmetszetét csökkentő forgalmi sávok szűkítésével járó kerékpár­út kialakítását a közlekedés fenntarthatósága érdekében nem támogatják. Szerintük külön nyomvonalon vezetett gyalog- és kerékpárút megvalósítása lenne szerencsés a „zöld” sávok igénybevételével.

A Kassai út teljes hosszában

A debreceni polgármesteri hivatal arról tájékoztatott, hogy idén számos kerékpárút-fejlesztést is magában foglaló pályázaton nyertek. Az egyes projektek előkészítési fázisban, terveztetési szakaszban járnak.

Itt lehetne bringaút? | Fotó: Molnár Péter Itt lehetne bringaút? | Fotó: Molnár Péter ©

Megtudtuk, hogy az önkormányzat a Kassai út teljes hosszában szeretne kerékpárutat kialakítani, melynek nyomvonala az Árpád tértől Pallagig, a Mezőgazdász utca – 4-es számú főút csomópontjáig összesen 7,2 kilométer hosszú lenne, bel- és külterületi szakaszt egyaránt érintene.

A megvalósítás ára

Mivel ez a hosszú távú fejlesztési tervek között szerepel, a beruházás kezdetéről, ütemezéséről és a konkrét műszaki paraméterekről csak a tervek elkészülte után tudnak információt adni. Mindössze annyi konkrétummal tudtak szolgálni, hogy a jelenleg előkészítési fázisban lévő kerékpárút-fejlesztések költségbecslése alapján a Kassai úti kerékpárút megvalósításának becsült összege bruttó 1 milliárd forint.

HBN–Orosz Csaba