Legyőzte a junior válogatott a Lokit

Legyőzte a junior válogatott a Lokit
© Fotó: Matey István
Debrecen – Gyenge első harminc perc után kikapott a junior válogatottól a DVSC-Schaeffler, a gárda előkészületi találkozót játszott Gyöngyösön.

Mint azt a dvsckezilabda.hu megemlíti, a Loki nem erre a meccsre készült – még délelőtt is edzettek a lányok a hétfői két kőkemény gyakorlás után –, ám az mégis sokkoló volt, hogy a nézőket köszöntő „Hurrá, hurrá” csatakiáltás még visszhangzott a csarnokban, amikor már 4–0-ra vezetett a junior válogatott, melynek keretében ott volt a debreceni Borgyos Panna is, aki nem lőtt gólt a meccsen. Rengeteg hibával, rosszul védekezve kézilabdázott a hajdúsági alakulat, így félidőre jelentős előnyre tett szert Golovin Vlagyimir csapata.

A folyatásban sikerült összeszedni legalább a védekezést, s mivel 16 perc alatt csak három gólt kapott a Debrecen, sikerült jelentősen csökkenteni a hátrányt (21–18). Kicsivel nagyobb koncentrációval összejöhetett volna az egyenlítés is, ám a helyzeteket nem sikerült gólra váltani.

Végül hat gólos különbséggel nyertek a jól kézilabdázó fiatalok, a végeredmény 30–24 lett.

HBN


Junior válogatott–DVSC Schaeffler 30–24 (18–10)

Gyöngyös, 300 néző. Vezette: Héjjas, Kránitz.

DVSC: Oguntoye Arany 1, Punyko 3, Tóvizi 3, Deszpotoics 4, Bulath 3, Vantara-Kelemen 3. Csere: Triffa (kapus), Kovács Anna 2, Szabó P., Bordás 2, Varsányi, Zamfirescu 3, Poczetnyik. Edző: Köstner Vilmos.