deac

2020.04.09. 09:28

Berta Ákos a hatodik debreceni szezonjára készül

Vele is szerződést hosszabbított a klub, az ősszel már a hatodik idényét kezdi meg debreceni színekben.

Fotó: deac.hu

A kiváló támadó a 2014-15-ös szezonban kezdte el itteni pályafutását; három évig szerepelt a MOL Ligában, majd egy kényszerű miskolci kitérő után visszatért, és a DEAC színeiben folytatta karrierjét – írja a debreceni hokicsapat honlapja. A 2019-20-as idényben tíz gólt és hat gólpasszt jegyzett, a pontvadászat vége felé súlyos sérülést szenvedett, de abból felépülve továbbra is fontos szerepet játszott a csapat sikereiben.

„Örülök annak, hogy a jövőben is számítanak rám”

– nyilatkozta a deac.hu-nak. – „Bízom abban, hogy a soron lévő szezonban is hozzá tudok járulni a csapat jó teljesítményéhez. Megnyugvással tölt el, hogy információim szerint a társaság magja együtt marad, így nem kell majd a csapatépítést elölről kezdeni. Remélem azt is, hogy a következő idényben egyre több debreceni fiatal követel majd helyet a felnőttcsapatban. Büszke vagyok arra, hogy évek óta debreceni játékosnak mondhatom magamat, és minden tőlem telhetőt megteszek a sikeres szereplés érdekében” – zárta szavait Berta Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában