Légi katasztrófa – Egyiptommal nem osztottak meg terrortámadásra utaló értesüléseket a külügyminiszter szerint

Akt.:
Kairó – Nem osztották meg Egyiptommal azokat a hírszerzői értesüléseket, amelyek arra utalnának, hogy az egy hete történt légi katasztrófát terrortámadás okozta volna – mondta szombaton Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel közös kairói sajtótájékoztatóján.

“Hallottunk ilyen információkról, de az egyiptomi biztonsági szolgálatokkal nem osztották meg ezeket, ami komoly kérdéseket vet fel, hiszen mi vagyunk az üggyel legszorosabb kapcsolatban álló fél” – mondta Sukri.

“Abból indultunk ki, hogy értesítenek minket a rendelkezésükre álló műszaki részletekről, ahelyett, hogy a sajtóban jelentetik meg őket” – tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy a szerencsétlenség körülményeire vonatkozó vizsgálatok mindeddig nem vetettek fényt a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépet érő tragédiát kiváltó okra.

Több nyugati kormány is azt valószínűsítette biztonsági értesülésekre hivatkozva, hogy merénylet okozta a tragédiát, amelynek során 224 ember vesztette életét. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Egyiptom megérti az orosz gépet ért szerencsétlenség körülményeivel kapcsolatos aggodalmakat – mondta Sukri, és hangsúlyozta, hogy Kairó szorosan együttműködik az érintett országokkal a katasztrófa hátterének felderítésében. A nyilvánosságot afelől biztosította, hogy országa mindent megtesz a szóban forgó országok megnyugtatásáért. “Egyiptom biztonságos ország” – jelentette ki.

A tárcavezető ugyanakkor nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy – mint mondta – a nyugati kormányok nem segítik Kairót kellőképpen terrorellenes harcában. A radikálisok jelentette veszélyre utalva Sukri megjegyezte: mindig is arra ösztönöztük szövetségeseinket, hogy lépjenek fel nagyobb határozottsággal a szélsőségesekkel szemben. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy országa egyike a dzsihadistákkal szembeni harc frontvonalán lévő országoknak.

Hírügynökségi források szerint az egyiptomi fegyveres erők ezenközben átvették a kiutazó turisták regisztrációját a Vörös-tenger parti Sarm-es-Sejk repülőterén.

Becslések szerint 80 ezer orosz turista tartózkodik az észak-afrikai országban, közülük legtöbben a Vörös-tenger parti Sarm-as-Sejkben és Hurgadában.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken elrendelte az Egyiptomba tartó összes orosz légi járat felfüggesztését, és utasította a kormányt, hogy dolgozza ki az ott tartózkodó orosz állampolgárok hazahozatalának mechanizmusát. Megfigyelők ezt annak jeleként értelmezték, hogy mostantól Moszkva is úgy látja: a merényletet sejtető elméletek több hitelt érdemelnek.

A vizsgálatot vezető nemzetközi szakértői csoport vezetője, Ajman en-Nahíb egy szombat esti kairói sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a pilótafülke hangrögzítő berendezésén (Cockpit Voice Recorder, CVR) az utolsó pillanatban egy hang hallatszik. További részletekbe nem bocsátkozott, mondván, a következőkben speciális laborokban elvégzett elemzésre van szükség a hang természetének meghatározásához.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés