Légi gyakorlatozás zavarhatja békénket

Légi gyakorlatozás zavarhatja békénket
© Fotó: Derencsényi István, archív
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A Magyar Honvédség több alakulata is részt vesz azon a nemzetközi katonai gyakorlaton, amelyet június 10. és 22. között, nyolc nemzet részvételével tartanak Magyarországon.

A különböző szállító repülőgépek nappali és éjszakai időszakokban egyaránt gyakorlatoznak majd hazánk légterében. A tervek szerint a repülési feladataikat több esetben a megszokottnál alacsonyabb magasságokon hajtják majd végre, amely manőverek megnövekedett hanghatással járhatnak. A gyakorlat során a repülőgépek bázisául a pápai bázisrepülőtér szolgál. A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszenek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát – áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

HBN