Légfegyveres Eb – Nem volt esély férfi pisztolyban

Győr – Antal Balázs, Tátrai Miklós és Nagy László is messze volt a nyolcas döntőbe kerüléstől a győri légfegyveres Európa-bajnokság férfi pisztolyos versenyében.

A férfi pisztoly hosszú évek óta a leggyengébb hazai szakágnak számít, ugyanakkor a kontinensviadal előtt mindhárom magyar biztatóan szerepelt a hazai és a nemzetközi versenyeken is. Ennek fényében nem tűntek teljesen esélytelennek a fináléba kerülésre.

A riói olimpikon Tátrai Miklós január végén megnyerte a legrangosabb nemzetközi 10 méteres versenynek számító müncheni viadalt, ráadásul két éve éppen a szintén Győrben rendezett légfegyveres Eb-n szerezte meg az olimpiai kvótát.

Ezúttal azonban gyorsan egyértelművé vált, hogy nem fog finálét lőni, mivel az első 12 lövése után csak 110 körrel állt. A folytatásban már jobb teljesítményt nyújtott, ám nem kiemelkedőt, így végül 568 kört ért el, ami a 44. helyhez volt elég a 80 fős mezőnyben.

A legjobb magyar Antal Balázs volt, de hiába voltak kifejezetten jó szériái, az elején és a végén is sokat rontott, így csupán 570 kört produkált, s 36. lett.

A hazaiak közül Nagy László kezdett a legjobban, 30 lövés után még a mezőny első felében állt, de a folytatásban visszaesett, s végül 567 körrel az 53. pozíciót szerezte meg.

“Összességében jobban lőttek a fiúk mint a tavalyi Eb-n, de sajnos így is messze voltak mindentől. – nyilatkozta az MTI-nek Győrik Csaba. – “Az az igazság, hogy nem technikai problémájuk van, s nem is a tudásukkal van a baj. Sokkal bátrabbnak kellene lenniük, mert az elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki igazán jó lövő legyen.”

Korábban a női pisztolyosok versenyében Major Veronika 12. lett, Tobai-Sike Renáta a 27., Csonka Zsófia pedig a 29. helyen zárt.

– MTI –