Legelőször választ kérnek

Akt.:
Legelőször választ kérnek
Legelőször választ kérnek - © Fotó: Matey István
Debrecen – Elnapolták a tárgyalást Tóth József ügyében; Polgár polgármestere az elsőfokú ítélet szerint 2005 februárjában, a megyei közgyűlés alelnökeként bűnpártolást követett el, s ezért 540 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.

Másodfokon mentelmet vizsgálnak

Egy állítólagos mentelmi ügyet kell tisztázni a politikus perében. Rövid tárgyalást tartottak a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolt Tóth József ügyében szerdán a Debreceni Törvényszéken.

A bírónő egy 2009. május 21-i keltezésű levélre kérdezett rá, melyet a Központi Nyomozó Főügyészség írt az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának, az akkor még országgyűlési képviselő Tóth Józsefet érintően. A politikus – aki jelenleg harmadik ciklusát tölti Polgár polgármestereként – elmondta, hogy soha nem állt a mentelmi bizottság előtt. Ügyvédje kijelentette: védence mentelmi jogot élvezett, amikor a központi főügyészség, illetve a Hajdú-Bihar megyei ügyészség nyomozott ellene, így ezek törvényt sértettek.

A bíróság június 17-ére napolta a tárgyalás folytatását; addig adatot kér arról, hogy Tóth József pontosan mettől meddig volt parlamenti képviselő, illetve hogy az Országgyűlés Mentelmi Bizottságához érkezett-e személyét illetően előterjesztés.

A vád szerint az egykor szocialista (ma DK-s) politikus 2005-ben, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek eltitkolásában.

Titkos hangfelvétel

Könyvvizsgáló tárta fel, hogy a társaságnál pénzügyi hiány keletkezett. Ezután – az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ítéletének indoklása szerint – bár Tóth József tudta, hogy bűncselekmény történt, mégsem tett feljelentést, hanem utasítást adott a pénzügyi szabálytalanságok olyan formán való kezelésére, ami a törvényesség látszatát kelti. Ugyanakkor a tanúvallomásokból leszűrhetően kizárt, hogy elnöki utasítás nélkül vizsgálódott volna. A bíróság egy titokban készült hangfelvételt is felhasznált az eljárás során.

A Debreceni Járásbíróság 540 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte a vádlottat; annak elmulasztása esetén 540 napi fogházra változtatható át a büntetés. Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett, így került az ügy másodfokra.

HBN


Pénzbüntetésre ítélték a hajdú-bihari közgyűlés volt szocialista alelnökét
Debrecen, 2014. június 6., péntek – Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Tóth Józsefet, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista alelnökét, Polgár város polgármesterét pénteken a Debreceni Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős.



Sporthírek






hirdetés