Lecsóban először indultak - fődíjasok lettek
Kevés olyan főzőversenyen jártunk a megyében, ahol nem találkoztunk a Csipet csapat tagjaival. Egy ideje már nem csak versenyzők, hanem a zsűritagok között is.
- A párommal nyolc évvel ezelőtt kezdtünk eljárni, apósomék unszolására. Ő, Laczai Dezső akkoriban az idősek klubját vezette Emődön, így folyt bele a főzőversenyekbe, s ért el sikereket. Kedvet kaptunk, s időközben önállósodtunk, külön csapatot alkotva egy baráti házaspárral, nemrég pedig kibővültünk egy másikkal. A lecsófesztiválon kivételesen csak négy fős volt a csapat, épp az új tagjainkkal neveztünk be – meséli Laczai Zoltánné, Piroska.
Megtudjuk tőle, mostanra mondhatni az egész országot bejárták, sőt Erdélyben is versenyeztették főzőtudományukat. Piroska a párjával időközben elvégzett egy mesterszakácsok által indított tanfolyamot, amely feljogosítja őket a szabadtűzi versenyek zsűrizésére is. Most már zömmel meghívások alapján vesznek részt a főzőversenyeken, sőt, olykor egyszerre több közül kell választaniuk.
- Ha ismerős hív, az elsőséget élvez. Számít a kiírás is (mit lehet főzni), a távolság (azért a költség sem lényegtelen), no meg van már egy összekovácsolódott kis társaság, amelyik szeret együtt lenni, velük mindenképp egyeztetünk – szögezi le Piroska.
Kiderült: a II. Agora Lecsófesztiválon való részvételre a nyékládházi művelődési ház vezetője kérte fel őket, képviseljék a településüket.
- Lecsót versenyen sosem főztünk még, voltaképp izgatott, mit lehet ebből kihozni. Kérdeztem is a zsűrit, hogy akkor most kimondottan lecsóban, különlegesben, vagy lecsóval készült ételekben gondolkozzunk. Végül e szerint indítottak éppen három kategóriát. A gondot az jelentette, hogy először azt mondták, egy csapat csak egybe nevezhet be, de aztán feloldották ezt a korlátot.
Amikor a csapatról, a csapatmunkáról kérdezem, Piroska leszögezi: abszolút amatőrök, mégis, amikor egy főzőversenyen megjelennek, mindig akad, aki megjegyzi: akkor a többeik már aligha rúgnak labdába. Tény: 100-ból 95-ben nyernek…
- Erre szoktam én azt mondani, hogy a pálya mindenki előtt szabad – mondja.
A fő kóstoló általában Piroska, ő mondja ki, a végső ítéletet, jó, vagy nem jó. Zoltán és ő egy kicsit a fűszeresebbet kedvelik, mint a többiek, s a zsűrinél ez szokott bejönni.
S ha már a zsűrizésnél tartunk, Piroska bevallja, szereti, ha a zsűri helyben kielemezi az ételt, mert abból sokat lehet tanulni. Ezt némileg hiányolta a csanyiki lecsófesztiválon. (Azt is lapunk révén sikerült megtudnia, hogy a 3 közül pontosan melyikkel érdemelték ki a fődíjat: a szűzérméssel, amelyik a lecsóval készült ételek között tarolt.)
Megtudtuk: ha a zsűri nem egyezett volna bele, hogy mindhárom kategóriába induljanak, akkor is elkészítették volna mindhárom változatot.
Kisütötték – megsütötték – Gondoltuk, legfeljebb jól lakunk belőle… A natúr lecsót azért, mert az mindegyiknek az alapja. A szűzérméset, mert már kigondoltam (álmatlan óráimban órákon át gondolkodom új ételeken). A halasat pedig azért, mert Zoltán, aki egyébként nagyon kreatív, valahol olvasott egy ilyen receptet, s jó lakalom kínálkozott, hogy kipróbáljuk.
Piroskát arról faggatjuk, milyen fortélyokat tanultak el, és meg az évek során.
- Sok ilyen van, de egyszerre felsorolni nem könnyű. Eleinte például számomra teljesen mindegy volt, hogy egy húst miképp szeletelünk, darabolunk. Pedig sok függ a hús fajtájától, s attól is, hogy mi készül belőle. A fűszerekre is nagyon oda kell figyelni, mert vannak, amelyek kifejezetten ütik egymást. Nagyon oda kell figyelni arra is, hogy ne égjen oda, ne legyen kozmás az étel.
Piroska nem tagadja: a főzőfesztiválokon való részvétel elég költséges szórakozás, ha az alapanyag egy részét biztosítják, még akkor is. Viszont épp az alapanyagon nem szoktak spórolni: jót csak jóból lehet készíteni.
- A zöldségfélék általában a saját kertünkből valók, s a húsról is pontosan tudom, hogy honnan származik, mivel etették az állatot. Szerencsénk van, mert a családban gyakran vágunk disznót is, folyamatosan van friss hús. A fűszernövényeket – tárkonyt, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot magam termelem meg.
Arra, megéri-e? Piroska röviden válaszol: igen. Aztán még hozzáteszi: se nem iszunk, se nem dohányzunk, mi erre áldozunk, ez jelenti számunkra a szórakozást. Ha a díjakat nézzük: annyi serlegünk, oklevelünk van már, hogy lassan nincs hová tenni. Azokat a díjakat értékelem inkább, amelyeknek közvetlen hasznát vesszük, ilyen volt a lecsófesztivál fődíja is: kávé, kakaó, teák, méz, müzli, lekvár, nutella, keksz… mindez jól hasznosul a háztartásban. De nagyon örültünk például annak is, amikor nemrég egy wellness hétvégét nyertünk.
Alaplecsó |
| Összesen 20-25 ember lakhat jól belőle
Hozzávalók:
Elkészítése:
Tipp: A paradicsomot otthoni körülmények között egy pillanatra forró vízbe márthatjuk, így könnyebben eltávolítható a héja. De a jóféle házi paradicsomáról e nélkül is lejön. „Csipeték” nem szeretik, s nem tartják szépnek az összepöndörödött paradicsomhéjat a lecsóban. |
Halas-gombás lecsó |
Hozzávalók:
Elkészítése:
Tipp: A Csipet Csapat a díszítéshez háromféle színű paprikát is beszerzett: egy pirosat, egy fehéret és egy zöldet. Ezeket vékony csíkokra vágva meggrillezték, ami nem ütött el a lecsó alapanyagától. Az elrendezés pedig a magyar trikolort idézte. |
A fődíjas: Lecsó szűzérmékkel |
Hozzávalók:
Elkészítése:
Tálalása: a hasábburgonyát összekeverjük a lecsóval, a tetejére ültetjük a szűzérméket. |
Miskolc – Harminc csapat indult a „II. AVE-AGORA” néven rendezett Lecsófesztiválon szombaton.
Miskolc – Több mint 30 csapat indult a „II. AVE-AGORA” néven rendezett lecsófesztiválon szombaton a Majális parkban. 1 tovább »