Leaszfaltozzák az Új utcát is

Akt.:
Már tart a munka
Már tart a munka - © Fotó: Matey István
Debrecen – Összesen 400 méter hosszon, három méter szélességben kap szilárd burkolatot – zárt csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésével együtt – a debreceni Új utca a Csuka utca és a Kánya utca közötti szakaszán. Az Új utca zsák részét mintegy 40 méter hosszon stabilizálják – jelentette be Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője kedden, a helyszínen megtartott sajtótájékoztatóján.

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a debreceni úthálózat korszerűsítésére. A 2018-as költségvetésben lakossági kezdeményezésre induló útépítésre 750 millió forintot különítettünk el.

Csapadékvíz-elvezetés

Ennek az önkormányzati forrásnak a felhasználásával sikerül a szabadságtelepi Új utca tovább építésére.

Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: az Új utca – a Csuka utca és a Kánya utca közötti szakaszon – összesen 400 méter hosszan, 3 méter szélességben kap szilárd burkolatot, zárt csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésével együtt. Az Új utca zsák részét mintegy 40 méter hosszan stabilizálják.

u23Fotó: Matey István

A kivitelezést május 29-én kezdte el a közbeszerzésen nyertes kivitelező. Az építkezésre – az időjárás függvényében – mintegy 2 és fél hónap áll rendelkezésre, tehát idén nyáron befejeződik.

A beruházás befejeztével a 2016-ban elkészült Daru utcát keresztező Új utcán is szilárd útburkolaton közlekedhetnek majd a debreceniek”

– fogalmazott Kovács István. A kivitelezés költsége bruttó 60,5 millió forint, amit az önkormányzat saját forrásból finanszíroz.

HBN


A megyében tervezett és zajló útfelújításokról tartottak tájékoztatót
Hajdú-Bihar - A mindennapi fenntartáson kívül évekig nem kell majd mást végezni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását kezdheti el. Szoták Zoltán, a társaság haj...

Helyenként igencsak ráfér a javítás a 48-as útra
Hajdú-Bihar - A 48-as főúton keresztül egymásra találhat az elszakított területek gazdasága is. Ez év harmadik negyedévében kezdődik, és a tervek szerint 2020 negyedik negyedévében fejeződik be a 48-as főút teljes hosszának felújítása, korszerűsítése. Ezzel együtt azonban elkezdődik egy, az orszá...