Látványos programok az Állatkertek éjszakáján

Budapest, 2015. augusztus 18., kedd (MTI) – Látványetetésekkel, fókashow-val, bátorságpróbákkal, “nem szeretem állatokkal” való ismerkedéssel és számos speciális, éjszakai programmal várják a látogatókat augusztus 28-án, az Állatkertek éjszakáján.

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus végén az éjszakai programot, amelyhez ezúttal tizenkét magyarországi helyszín kapcsolódott. A budakeszi, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi mellett két budapesti bemutatóhely nyitja meg kapuit a látogatók előtt – mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus végén az Állatkertek Éjszakáját, amelyhez ezúttal tizenkét magyarországi helyszín kapcsolódott – mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a program keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A Budakeszi Vadasparkban óránként indulnak 45 perces vezetések, amelyek keretében szakvezetők nyújtanak bepillantást az éjszakai vadaspark életébe. A bejárattal szemben interaktív játszópult is működik majd, amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni, fénycsapdázással pedig az éjszakai rovarok életében nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben lesz esti elefánttréning, fókabemutató, de számos látványetetésen is részt lehet venni. Az orrszarvú-, a zsiráfetetés a közönség bevonásával zajlik majd, a piráják, a murénák és az óriás arapaimák etetését pedig meg lehet majd tekinteni. Mindezeken felül lesz vombatles, az éjszakai pillangókat bemutató program, óriáskígyó simogatás, látványetetés a tapíroknál, az óriásvidráknál és a sörényes hangyászoknál is. A Mérgesházban kígyókezelési, etetési, illetve eszközbemutatót tartanak a mérgeskígyókkal foglalkozó szakemberek, a Varázshegyben pedig térhatású vetítés, időgép szimulátor és rovarbemutató is lesz.

A Holnemvolt Park játékai is működni fognak éjszaka, köztük a hullámvasút is. A programot a lángidomárok tűzzsonglőr bemutatója, illetve buborékvarázs, valamint több helyszínen fényfestés teszi teljessé.

A Tropicariumban éjszakai bátorságpróbát tartanak, ahol a “nem szeretem” állatokkal, kígyókkal, bogarakkal lehet közelebbről megismerkedni. A legbátrabb versenyző egy ketreces merülést nyer a cápák medencéjébe. Lesz éjszakai szűrőház-látogatás, a cápák “árnyékában” lévő rendezvényteremben pedig a Tropicariumban eddig nem látott egzotikus állatok bemutatója zajlik majd.

A debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjében a hagyományos éjszakai programok mellett ebben az évben újdonságokkal is készülnek: lesz színházi előadás, állatbemutatók, lovasforgó, éjjeli kisvasút, dodzsem szafari, kézművesek és vidámparki meglepetésjátékok is.

A győri állatkert az éjszakai dzsungel hangulatát jeleníti meg, így a TapiZOO asztalnál különböző állatoktól származó tárgyakat érinthetnek meg az érdeklődők, a KígyóZOO keretein belül pedig kígyó, szakállas agáma, görög teknős, madagaszkári bütykös csótányt lehet kézbe venni.

A Kecskeméti Vadaskert fáklyával megvilágított kifutókkal várja a látogatókat, a szakvezetéssel kísért esti látványetetés során pedig számos kis- és nagyragadozó faj, továbbá majomfélék etetését mutatják be. A színpadon kis esti koncert lesz, amelyben állatokról szóló dalokkal, majd esti mesével várják a gyerekeket, a programot pedig zenés filmkockák vetítése zárja, amely a vadaskert életébe nyújt betekintést.

Miskolcon és Pécsen is lehet majd kígyót, békát, rovarokat simogatni, éjjeli medve- és mosómedve-etetésen részt venni.
Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedben az állatsimogató mellett a programokhoz állatos témával kapcsolódó Varázsóra előadás is lesz, a Planetáriumban pedig az Állatok az égbolton című műsor várja a látogatókat. Az Akvárium–Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed között 30 percenként kisvonat közlekedik majd. Az augusztus 28-i esemény lesz a pécsi Akvárium-Terrárium utolsó nagyszabású éjszakai programja, hisz hamarosan a Mecsekbe, a felújított állatkertbe költöznek a hüllők, halak és kétéltűek.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban Magyarország vízi és vízparti élővilága mellett ezen az éjszakán rendhagyó módon olyan egzotikus állatok, mint a fehér szalamandra is közelről megtekinthető lesz. Szerveznek továbbá éjszakai Holdfény-túrát is, gyakorlott búvárok előzetes regisztrációt követően pedig korlátozott létszámban óriás tokokkal, a vizákkal merülhetnek Európa legnagyobb édesvízi akváriumában. Jó idő esetén zenés diavetítés is lesz az Ökocentrum kilátótornyára.

Szegeden már napközben elkezdődnek a programok: a zsiráfház megtekintésére, egyben a zsiráfok etetésére invitálják a látogatókat, de bemutatják a Vadaspark legifjabb lakóját, a borjúfóka kölyköt is, emellett a látogatók gondozói készségüket is próbára tehetik játékos feladatokon keresztül.

A legtöbb helyen a programok este 7-től éjfélig tartanak majd. A fővárosi helyszínekre lehetőség lesz kombinált belépőjegyet váltani, a pécsi látogatók pedig automatikusan egy jegy ellenében az Akvárium-Terráriumba és a Zsolnay Kulturális Negyedben megtartandó programokra is ellátogathatnak.

– MTI –








hirdetés