Látszólag rossz az óra

Új digitális óraszerkezetet kap a toronyóra
Új digitális óraszerkezetet kap a toronyóra - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Most alakítják ki a Nagytemplom keleti toronyórájának végleges áramellátását.

Néhány napja megint nem a pontos időt mutatja a felújítás alatt álló Nagytemplom keleti tornyának órája. Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, az épület mind a három nagy óralapja mögé új digitális óraszerkezetet építettek be.

A város jelképének is számító Nagytemplom felújítását végző Épkerservice Zrt. létesítményfelelőse portálunknak elmondta: a „hibát” az okozza, hogy az óraszerkezetbe eddig egy hosszabbítón keresztül jutott el az áram, mely helyett most építik ki a végleges betáplálást. A munkával néhány nap alatt készülnek el.

A régi óraszerkezetekkel szemben az újak karbantartást már nem igényelnek, GPS vezérlésűek, ami azzal az előnnyel is jár, hogy áramszünet után ismét pontosan fog jelezni – tudtuk meg Sándor Máriótól.

HBN-OCs








hirdetés