MSZP: Látszatengedmény a Klik megszüntetése

Akt.:
Debrecen – A „cégtáblát” átfestik, azaz a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központot (Klik) átnevezik, de az állami irányításból nem engednek – jelentette ki Pallás György (MSZP) oktatási szakpolitikus a párt csütörtöki tájékoztatóján, amelyet a Klik kedden bejelentett megszűnése kapcsán tartottak.

– Azzal, hogy a Klik-et feldarabolják, a piramisba több lépcsőt építenek be, az új pozíciókat pedig újabb hűbéresekkel lehet feltölteni – mondta, hozzátéve, nem lehet véletlen, hogy a pedagógusdemonstráció közeledtével az oktatási kormányzat látszólag engedményeket tesz. Huszka Imre, a szocialista párt megyei elnöke a Debreceni Tankerület működését és Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt a szerdai tájékoztatóján elmondottak miatt élesen kritizálta. Úgy fogalmazott, az országgyűlési képviselő lényegében azt üzente meg a pedagógusoknak, hogy ne sztrájkoljanak, mert annak következményei lesznek. Pallás és Huszka is hangsúlyozta, hogy Debrecen önkormányzatának vissza kell kérnie az iskolafenntartás jogát, egyúttal emlékeztettek, hogy a párt közgyűlési előterjesztést készített, amelyben azt kérik, a testület nyilvánítsa ki fenntartói szándékát.

Fidesz: Nincs visszaút a 2010 előtti állapotokhoz!

Az önkormányzatok, a Megyei Jogú Városok Szövetsége egyértelműen elmondta, hogy nem kívánnak iskolafenntartók lenni. Debrecen több alkalommal közleményben tudatta, hogy ő sem kíván visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz – reagált közleményében Pósán László (Fidesz-KDNP). Közölte, a Klik megszűnése a jelenlegi centralizált és kis hatékonysággal működő rendszer megszűnését jelenti, de ez nem lehet indok arra, hogy az állami fenntartástól elkanyarodjanak – fogalmazott.

HBN

Címkék: , , , ,







hirdetés