Latorcai: fejlődési zsákutca lenne a nemzetállamok leépítése

Krynica-Zdrój – A Nyugat-Európában terjedő liberalizmus a nemzetállamok túlhaladására törekszik, ez azonban fejlődési zsákutca lenne – jelentette ki Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

A Marek Kuchcinski lengyel és Angelo Farrugia máltai házelnök, valamint Marek Jedraszewski krakkói érsek részvételével rendezett, a fórumot záró, az európai értékekről szóló panelbeszélgetésben Latorcai János úgy vélekedett: a Nyugat-Európában “lassan már vallási jelleget öltő liberalizmus” a saját szemüvegén keresztül igyekszik láttatni mindazt a társadalmi folyamatot, amely az utóbbi években végbemegy.

Leszögezte: a francia forradalom jelszavai – a szabadság, az egyenlőség és a testvériség – ma is léteznek, “de sajnálatos módon azt látjuk, hogy az a Nyugat-Európa, amelyre felnéztünk, szabadság helyett szabadosságot választott”, kiferdítette az egyenlőség és a testvériség fogalmát is.

Mindebből született “egy konzum-multikultúra, egy szellem nélküli eszmeiség”, mely a nemzetállamok túlhaladására is törekszik. Az ilyen felfogást azonban sokan “fejlődési zsákutcának” tartják – értékelte az alelnök. “Nincs európai uniós nép, csak nemzetek vannak, amelyek saját országuk keretében tudnak kiteljesedni” – hangsúlyozta Latorcai.

Aláhúzta: nem létezhet egy démosz nélküli demokrácia, a nemzetállamok gyengítése nyomán ma demokratikus deficit észlelhető az EU működésében.

Rámutatott: a tagországokban demokratikusan megválasztott vezetők és “az unióban választások nélkül kinevezett tisztségviselők” között ellentét feszül, az utóbbiak “a demokratikus felhatalmazás nélkül hoznak olyan döntéseket, amelyek egész Európa sorsát befolyásolhatják”.

Ebben az összefüggésben kitért a migráció kérdésére, rámutatva a bevándorlók befogadását, illetve a migráció megfékezését célzó felfogás közötti feszültségre. E témában szerinte “a Nyugaton már uralkodó liberális ideológia csak olyan válaszokat tud adni, amelyek az emberek többsége számára elfogadhatatlan”.

Marek Kuchcinski felszólalásában úgy látta: a 2004 után az EU-hoz csatlakozó közép-európai országok a történelmük során formálódott értékrenddel hozzájárulnak Európa fejlődéséhez. Felsorolta konkrétan a szabadságszeretet, a függetlenség szükségességének tudatát, a szuverén államok közötti szuverenitást.

A térség országai Kuchcinski szerint megállíthatják azt a folyamatot, amikor Európa megfeledkezik az eredeti, a kereszténységben, a görög bölcseletben, a római jogban gyökerező értékeiről.

Jedraszewski érsek az európai alapértékek kapcsán Esterházy János személyét említette meg a kereszténységből merítő helytállás példájaként.

A közép-európai Davosnak is nevezett krynicai fórumot 28. alkalommal szervezték meg. A rendezvényen mintegy ötezer vendég vett részt.

A csütörtök este véget ért háromnapos fórumon több mint 180 pódiumbeszélgetést és előadást tartottak a gazdaság, a politika, a regionális és az önkormányzati együttműködés témájában.

– MTI –