Látlelet

Akt.:
Látlelet
© Illusztráció: Getty Images
Lecsendesedett a vita az Erdélybe tervezett, magyar állami támogatással épülő kórház ügyében, a helyszínről döntés az év második felében várható. A diskurzusról Majnek Antal munkácsi megyéspüspök szavai jutottak eszembe, aki tapasztalatai alapján közel 10 éve egy interjúban azt mondta nekem, úgy tűnik, mintha a kormány a határon túli magyarok anyaországba hozatalán fáradoznaSzabó Zsolt László jegyzete.

Rég új szelek fújnak azóta, van azonban valami, ami a benyomásaim szerint nem változott: a fogyó magyarságot továbbra is határon túli nemzettársainkkal pótolnák. Úgy vélem, a kettős állampolgárság intézménye is ezt szolgálja, nevezetesen, hogy könnyebben találják meg boldogulásukat a határon innen. Ezzel együtt ne legyen kétségünk: például a marosvásárhelyi orvosi egyetemről kikerülők nélkül gyógyítók nélkül maradtak volna a mi kórházaink. Emiatt félő, hogy ha Magyarország nem tudja megtartani a szakembereit (nem csak orvosait), annak az anyaországra és a határon túli magyar közösségekre nézve is fájdalmas következményei lesznek. Például Románia területén a magyarok vagy ellátatlanok maradnak, vagy román anyanyelvű orvosokhoz kénytelek fordulni, s mindkettő a román többségben való feloldódás felé tereli őket. Ez pedig nekünk, az anyaországban is nagyon fog fájni. S ezen a kórház is csak valamit segíthet.

– Szabó Zsolt László –








hirdetés