László Gyula zseniális, megvan az új világcsúcs!

László Gyula zseniális, megvan az új világcsúcs!
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Két óra tíz perc alatt nyolcszor jutott el a földszinttől a legfelső emeletig és vissza. Mindezt persze labdával egyensúlyozva.

Labdával a fején egyensúlyozva haladt lépcsőfokról lépcsőfokra László Gyula: a hajdúhadházi srác hétfőn délelőtt a saját maga által még korábban felállított rekordot döntötte meg. 2014-ben 235 emeletet tudott teljesíteni, ez a szám most felugrott 369-re. A helyszín Debrecen, a Petőfi téri húszemeletes lépcsőház volt, ahol László egy labdával a fején haladt le s föl – tette mindezt 369 emeletnyiszer, amivel megdöntötte az országos, sőt a világcsúcsot is.


DI_rekord-3

Fotó: Derencsényi István


– Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, egy percig sem izgultam, motivált, hogy eljött mindenki, az újságírók és a tévések is, akiket meghívtam. Szerettem volna bizonyítani, ami össze is jött. Köszönöm a támogatóknak, akik segítettek, és bízom benne, a jövőben mások is mellém állnak majd – mondta el lapunknak László Gyula, akitől megtudtuk, külön nem is kellett készülnie erre a rekordra, csak imádkozott, hogy bírja ki végig.


DI_rekord-2

Fotó: Derencsényi István


HBN



Sporthírek






hirdetés