Laptopot, házimozit és mobilokat is vittek a betörők

Nemez, a nap hőse
Nemez, a nap hőse - © Fotó: police.hu
Hajdúhadház – A tulaj megzavarta őket, erre szinte mindent eldobáltak. A hajdúhadházi rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két helyi lakost.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre július 19-én a hajnali órákban arról, hogy Hajdúhadházon található házába ismeretlenek betörtek. A bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol elsődleges intézkedésként nyomkövető szolgálati kutyát is alkalmaztak. A Nemez névre hallgató eb szagot fogott, és az eltulajdonított tárgyakig vezette a rendőröket, akik adatgyűjtést és tanúkutatást is végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy B. Henrik és K. Attila aznap 3 óra körül a sértett házának udvarára a kerítésen bemásztak, a bejárati ajtó ablaküvegét betörték, majd B. Henrik a házba bement. A 18 éves fiú ezt követően a kint várakozó 21 éves társának laptopot, házimozi rendszert, hangfalakat, telefonokat és más értéktárgyakat, valamint két üveg szeszesitalt adott ki, majd az eltulajdonított tárgyakat egy lepedőbe csomagolták, és elindultak vele haza. A menekülő fiatalokat megzavarta a hazaérkező sértett, ezért az ellopott dolgokat egy értékes öngyújtó kivételével a közeli mezőn eldobták. A B. Henriknél tartott házkutatás során a rendőrök egy ágyneműtartóban megtalálták az öngyújtót, amit lefoglaltak és a sértettnek visszaadtak. Az egyenruhások a hajdúhadházi lakosokat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottak ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés