Lapátolják a GDP-t

Lapátolják a GDP-t
© Illusztráció: Getty Images
Németeket tesznek utcára a menekültek miatt – olvasom a hírportálokon, és lelki szemeim előtt máris megjelennek a fekete pólós, baseballsapkás, kigyúrt fiatalemberek, amint sötét történelmi korokat idéző lobogók alatt a migránsok visszatoloncolását követelik fennhangon. Petneházi Attila jegyzete.

Beleolvasva a hírbe, persze kiderül, hogy szó sincs az arab vagy az afrikai „vendégmunkások” miatt utcára kerülő német asztalosok, autószerelők vagy mérnökök seregéről, pusztán egy családról, akiket a települési önkormányzat állítólag azért költöztet ki a bérlakásból, mert kell a hely a menekülteknek.

Érdekes, hogy egy ilyen egyedi (bár az idegenek elleni hangulatkeltésre tökéletesen alkalmas) eset napokon át tematizálhatja az internetes közvéleményt, ugyanakkor az vajon hány embernek a tudatába „ette bele magát”, hogy éppen a németek (no meg a britek) milyen ügyesen mazsoláznak a menekültek között. Egyszerűen járják a menekülttáborokat, és nagyon odafigyelnek arra, hogy az önként vállalt kvótájukat javarészt olyan (diplomás vagy hiányszakmával rendelkező) fiatalemberekkel töltsék ki, akik az országuknak sokkal inkább hozzák (értsd: lapátolják a GDP-t), mintsem viszik a pénz.

– Petneházi Attila –








hirdetés