Lángoló autó a Böszörményi úton, vezetékre dőlt fa a Daraboson – Pörgős napja volt a megyei tűzoltóknak

Lángoló autó a Böszörményi úton, vezetékre dőlt fa a Daraboson  – Pörgős napja volt a megyei tűzoltóknak
© Fotó: katasztrófavédelem
Hajdú-Bihar – Megyeszékhelyünkön, Debrecenben történt a szerdai tűzoltói beavatkozások jelentős része.

Debrecenben, egy Sámsoni úti lakóház fürdőszobájában elektromos kapcsoló gyulladt ki tegnap reggel. Az ott élők az debreceni hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt áramtalanították a házat. A tűzoltók átvizsgálták az épületet, majd kiszellőztettek, valamint javasolták a tulajdonosoknak, hogy vizsgáltassák át szakemberekkel a vezetékrendszert, addig ne használják a kapcsolót. Személyi sérülés nem történt, kisebb anyagi kár keletkezett.

Tegnap kora délután nagy mennyiségű füst szivárgott egy debreceni, István úti társasház második emeleti lakásának ablakából. A debreceni hivatásos tűzoltók magasból mentő járművel, gépjárműfecskendővel és egy különleges szerautóval érkeztek a helyszínre. A felderítés után kiderült, hogy ételleégés történt, amelyet már a tulajdonosok addigra eloltottak. Személyi sérülés nem történt.

Egy személygépkocsi műszerfala gyulladt ki tegnap délután Debrecenben, a Csapó utcán. A helyi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt egy járókelő porral oltóval eloltotta a tüzet, így az egység áramtalanításra avatkozott be. Személyi sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett.

Szerda délután Hajdúnánás közelében, a 3508-as közúton, a tízes kilométerszelvénynél nádas égett, kétezer négyzetméteren. A hajdúnánási hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el a tüzet.

Az egyeki önkormányzati tűzoltók szintén nádas tűzhöz vonultak ki tegnap délután. Egyeken, a Tiszaszőlő utcában, a helyi tó közelében fecskendőgépjárművel és kézi szerszámokkal oltották a tüzet, majd több közeli területen avatkoztak még be hasonlóképpen. A leégett terület nagysága körülbelül négy hektár.

Tegnap délután Debrecenben, a Széchenyi utcában egy kismotor trolibusszal ütközött össze. A helyi tűzoltók áramtalanították a járműveket, üzemanyagfolyást nem tapasztaltak. A mentők a kismotor vezetőjét kórházba szállították.

kv55

Fotó: katasztrófavédelem

Püspökladány és Kaba között, a 4-es számú főút közelében nádas égett háromezer négyzetméteren tegnap délután. A püspökladányi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat.

Debrecenben, a Kondoroskert utcában, a 48-as számú főút mentén fél hektáron égett tegnap délután az avar. A debreceni hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet. Anyagi kár nem keletkezett.

Személygépkocsi kapott lángra szerdán a késő délután Debrecenben, a Böszörményi úton. A jármű vezetője eloltotta a tüzet, kiérkezésük után a helyi tűzoltók átvizsgálták az autót. A személygépkocsiban a vezető mellett egy gyerek is utazott, személyi sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett.

Tegnap délután a debreceni hivatásos tűzoltókat egy műszaki mentéshez riasztották Debrecenben a Darabos utcába. Egy körülbelül tizenöt méter magas fa gyökérzete meglazult, ezáltal a fa vezetékre és tetőre dőlt.

fa2

Fotó: katasztrófavédelem

A tűzoltók gépezetes tolólétra segítségével, motoros láncfűrésszel távolították el a fát. Személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett.

– Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –