Lámpadöntés a 33-ason: eltilthatják a vezetéstől a balmazújvárosi férfit

Hajdú-Bihar – A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat az ellen a balmazújvárosi férfi ellen, aki gyorsan hajtott, ezért nekiütközött egy vasúti átjáróban lévő fénysorompónak és a fényjelző árbocot kitörte – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség közleményében.

A vádlott 2018. szeptember 4-én röviddel éjfél előtt a 33-as számú főúton közlekedett lakott területen kívüli útszakaszon. Az adott helyen és időpontban éjszakai, közvilágítás nélküli fényviszonyok voltak, a forgalom gyér volt, az időjárási viszonyok sem nehezítették a közlekedést – részletezi a körülményeket az ügyészség.

A híradás szerint a balmazújvárosi férfi Debrecenből Hortobágy irányába haladt a megengedett 90 km/h sebesség helyett 110-130 km/h közötti sebességgel.

A közutat keresztező vasúti átjáró előtt a veszélyes vonalvezetésű útra jelzőtábla is utalt, azonban a vádlott ezt figyelmen kívül hagyva nagy sebességgel közelített a vasúti átjáróhoz. Először a kanyarodás ívét levágva áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, amikor is az autó a túlzott sebesség miatt sodródni kezdett. Az ügyészségi közlemény szerint a vádlott elvesztette uralmát a gépkocsi felett, és az az úttesten keresztbe fordulva a bal oldalával nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fénysorompó fényjelző árbocának. A nagy erejű ütközéstől a biztosító berendezés kitört, majd a jármű innen tovább sodródva az út jobb oldalán nekiütközött egy jelzőtáblának is, és a füves útpadkán állt meg.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása következtében személyi sérülés nem történt, a sorompóban anyagi kár keletkezett, továbbá a vádlott magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát – derül ki a közleményből.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján büntetővégzés meghozatala keretében pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.