2012.02.9 11:08; Frissítve: 2012.02.9 11:08


Séta az erdőben: ez is természetjárás

Debrecen - A természetbarát hét megyénk turistaközösségének kiemelkedő rendezvénye 1964 óta.


Február elején egy teljes hétre bőséges választékot ad a természetjárást kedvelők számára a Hajdú-Bihar Megyei – Debrecen Városi Természetjáró Szövetség vetítésekből, előadásokból, vetélkedőből, gyalogtúrából és bálból álló kínálata. Idén már 49. alkalommal szervezik a programsorozatot, tehát a rendszerváltást is bőven túlélte a közösség, amely pályázatokból tartja fenn magát, illetve a megyei önkormányzat segítségét élvezi – tájékoztatott Bíró Csaba elnök.

– Alapprogramunk a túrázás, 14 megyei tagszervezetünk van, a honlapunkon tesszük közé aktuális programjainkat, például az iskolásoknak kiírt pályázatainkat – mondta Bíró Csaba. A közösség fontosnak tartja, hogy a hazai, környékbeli tájakat is megismerjék, ezért a Déri Múzeum munkatársa Debrecen környékéről, nemzeti parkunk munkatársa pedig Hortobágyról mesélt a héten.

Olcsó és egészséges

A turistavezető nem panaszból ugyan, de utalt rá, hogy a közlekedés még a gyalogtúra-szervezéskor is problémás, hiszen költséges a tömegközlekedés. A kirándulók átlagéletkoráról érdeklődtünk, s megtudtuk, több az idős, van, aki 60 éves korában szeret bele a természetjárásba. – A gyerekek sajnos elég kényelmesek, az internet és a televízió nagy ellenségünk, s már kevés az az oktatási intézmény, amely megengedheti, hogy túrák szervezéséért pótlékot adjon a pedagógusának – vélekedik az elnök. Azért arra kértük, adjon tanácsot, hogyan lehetne kibillenteni a családokat a “kényelemből”, s biztatni a kirándulásokra. – A séta, a túra a legolcsóbb kirándulás, bármerre megtehetjük, még úgy is, hogy elautózik a család az erdőig, onnan pedig gyalogszerrel levegőznek egy órát. Ki kell próbálni! HBN-BB

Pénteki és szombati program:

Pénteken 17 órakor a debreceni Művelődési Központban Erőss zsolt expedíciós hegymászó lesz a vendégük.
Szombaton záró gyalogtúrára indulnak dr. Pásztor Tamás vezetésével 9.30 órakor a Doberdó-kartács utca sarkáról Zelemérig. 14.21-kor vonattal indulnak vissza. Megfelelő öltözet, étel és folyadék szükséges.

- Barak Beáta -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakóhelyem.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása