Pénzt és karórát követelt a gyanú szerint

Debrecen – A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozás adatai szerint 2018. október 15-én 23 óra 30 perc körül Debrecenben, a Petőfi téren egy férfi veréssel fenyegette meg áldozatát, akinek pénzét, valamint karóráját követelte. A sértett megijedt és a nála lévő értékeket átadta.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül azonosították a támadót, akit elfogtak és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakost és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a járásbíróság elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság B. Sándorral szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást.

A vizsgálati szakaszban a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.



Lakóhelyem.
HAON.HU






hirdetés