2012.02.10 12:09; Frissítve: 2012.02.10 12:09


Nézőpont: Fizessen meg érte

Nézőpont: Fizessen meg érte
Egy IP-cím, vagyis az Internetre fellépett számítógép hálózati azonosító száma: szinte ez az egyetlen nyom, amelyen el lehet indulni a csütörtöki fenyegetőző után. Ratalics László jegyzete.

Ha az elkövető megtette azt a szívességet, hogy nem húzott cérnakesztyűt a digitális világban mielőtt a pajszerhez nyúlt, vagyis a netszolgáltató adatai alapján behatárolható, hogy kinek az eszközével lépett a világhálóra, s ezen a vonalon el is lehet jutni hozzá, talán heteken belül elkapják. Ha viszont kicsit is okos volt, szinte reménytelen. De egy IP-cím is több, mint egy nyomszegény nyilvános telefonfülke a térfigyelő kamerák hatósugarán kívül, ahonnan a bombafenyegetések általában érkeznek.

Nagy cécó, sok bosszúság, borítékolhatóan üres fenyegetés, elpazarolt, máshonnan hiányzó munkaórák, elveszíthetetlen helyzeti előnyben lévő elkövetők, felderítetlenség miatt felfügyesztett büntetőeljárás: körülbelül ennyiben leírható a történet. Néha akad persze olyan hülye, aki a saját telefonjáról jelenti be a nagy bummot, eldicsekszik vagy éppen a rendőr van pont jó helyen, de nem csoda, hogy az elmúlt három év huszonöt debreceni bombariadója közül csupán négy esetében sikerült felelősségre vonni a tettest. Én ezt sem becsülném le, csak jól büntessék meg a tettest és legyen, aki megtérítteti vele az anyagi kárt is.

Ratalics László


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakóhelyem.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása