2012.07.28 14:28; Frissítve: 2012.07.28 14:28


London 2012 – Csernoviczki kikapott, a vigaszágra került

London 2012 – Csernoviczki kikapott, a vigaszágra került
London, 2012. július 28., szombat (MTI) – A 48 kg-os cselgáncsozó Csernoviczki Éva a negyeddöntőben kikapott szombaton a londoni olimpián, így a vigaszágon folytathatja.

A tavaly világbajnoki bronzérmes tatabányai dzsúdós alig több mint félórát pihenhetett első meccse után, a nyolc között máris várt rá a hozzá hasonlóan Eb-ezüstérmes belga Charline van Snick, aki ipponnal nyerte első fellépését. Az ezúttal kék ruhában szereplő Csernoviczki egy pattogós, gyors ellenféllel találta szembe magát, de nem hagyta kibontakozni, s az első perc kiegyenlített küzdelmet hozott. A folytatásban a magyar cselgáncsozónak több jó támadásindítása is akadt, de pontig nem jutott el. A meccs felénél a bírók megintették a belgát. Csernoviczki továbbra is kézben tartotta a találkozót, ezért is volt váratlan, hogy van Snick egy perccel a vége előtt fojtást kezdeményezett, és ipponnal megnyerte a mérkőzést.

Csernoviczki nagyon elkeseredetten nyilatkozott a vegyes zónában:

“Úgy éreztem, már megvan a meccs” – mondta, hozzátéve, hogy majdnem elájult, amikor a belga lábával fojtotta.

A 25 éves magyar a vigaszágon a kínai Vu Su-kennel (Wu Shugen) találkozik. Ha nyer, akkor a bronzéremért küzdhet, ha pedig alulmarad, akkor hetedikként végez.

- MTI -

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain


Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása