Körösszegapáti – Évtizedek szokásos, de kiemelkedő eseménye ilyenkor nyár elején az óvodai évzáró és ballagás a Körösszegapáti óvodában.
tovább »
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a mérkőzések.
tovább »
Körösszegapáti - Hat református fiatal, Bethlendy Dániel, Gerner László, Gyöngyi Dóra, Szabó Szabina, Szilágyi Enikő és Tokai Dóra döntöttek úgy Körösszegapátiban, hogy Isten és a gyülekezet előtt vallást tesznek hitükről és konfirmációi vizsgát tesznek.
tovább »
Körösszegapáti - A legfiatalabb korosztályból a labdarúgást kedvelők közül, a hét, kilenc, tizenegy évesek komoly küzdelmet folytattak egymással.
tovább »
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a mérkőzések!
tovább »
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a mérkőzések.
tovább »
Tekintse meg portálunkon, hogyan alakultak a megye II.-es mérkőzések.
tovább »
Körösszegapáti - Gyerekek a pedagógusok irányításával már hetek óta készültek az anyák napi ünnepségre. Verseket, dalokat, táncokat tanultak, gyakoroltak. Ez az ünnep olyan alkalom, amikor a kultúrház megtelik anyukákkal, nagymamákkal. Így volt ez most is Körösszegapátiban.
tovább »
Tekintse meg a mai nap mérkőzéseinek eredményeit.
tovább »
Labdarúgás - Nézze meg, hogy megyénk alacsonyabb osztályokban érdekelt csapatai mikor lépnek pályára a hétvégén!
tovább »
Körösszegapáti - Nagyon kevés helyen, de még fellelhető a zöld faágak, vagy egész fák tevése a fiú által kiválasztott lány kapujába, vagy annak közelébe.
tovább »
Tekintse meg portálunkon, milyen eredmények születtek a szombaton rendezett megye II-es mérkőzéseken.
tovább »
Talán a leghosszabb ideig az ortodox vallásúaknak tart a húsvéti ünnepkör. Amíg a reformátusok húsvétjuk vasárnapján reggel mennek ki a temetőbe halottaikért imádkozni, addig az ortodoxok a húsvét vasárnaphoz egy hétre, szintén vasárnap az ünnepi mise után jelennek meg a temetőben.
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József )- Az ortodoxoknál a Húsvét időpontja nem mindig esik egybe a római katolikusok és a protestánsok húsvétjával. Az eltérő naptárhasználatból eredően a nagy egyházi ünnepek megtartásának időpontja szerint ebben az évben egy héttel később ünnepelnek.
tovább »
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a szombaton rendezett megye IIes mérkőzések eredményei.
tovább »
Labdarúgás - Nézze meg, hogy kik ellen lépnek pályára megyénk alsóbb osztályokban érdekelt csapatai.
tovább »
Éljünk egészségesen húsvétkor is „Húsvéti játszóház” megszervezésére került sor Körösszegapátiban.
tovább »
Tekintse meg portálunkon hogyan alakultak a szombaton rendezett megye II-es mérkőzések eredményei.
tovább »
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy mikor és ki ellen lépnek pályára Hajdú-Bihar alacsonyabb osztályokban érdekelt csapatai!
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József) Vésztőn szerepeltek a körösszegapáti „Harmónia” énekkar tagjai. A Bartók Béla Nevelési és Oktatási központ által rendezett Bartók Béla Kórustalálkozón vettek részt.
tovább »
Labdarúgás - Túl vagyunk a Magyar Kupa 2012-2013. évi Hajdú–Bihar megyei selejtezőinek nyitófordulóján.
tovább »
Portálunkon meg tudja nézni hogyan szerepeltek a megye II-es gárdák a szombati játéknapon.
tovább »
Magyarhomorog (HBN-Vmirjáncki József) – Helytörténeti munkafüzetet készült a település felső tagozatos tanulói részére.
tovább »
Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak.
tovább »
Körösszegapáti – Hatodik alkalommal volt a településen Mihai Eminescu nagy román költő emlékére megrendezett szavalóverseny.
tovább »
Ha érdekli, milyen eredmények születtek a megye II. Déli csoportjának tavaszi nyitófordulóján, portálunkon meg tudja nézni.
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József) – A település lakói a református templomban ünnepi istentiszteleten vettek részt. Csizmadia Tibor református lelkipásztor arról is beszélt prédikációjában, hogy a márciusi események mondanivalói ma is aktuálisak.
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József) - A legnagyobb nemzeti ünnepre 1848. március 15.-re emlékeztek a település iskolájában.
tovább »
Hajdú-Bihar - Nézze meg milyen ünnepi programok lesznek idén március 15-én Hajdú-Biharban!
tovább »
Körösszegapáti - Az idősek nappali otthonában gyülekeztek a település édesanyái és a nagyszülők, akiket Tarsoly Attila polgármester és dr. Illés-Tóth Zoltán jegyző a Nemzetközi Nőnap alkalmából kedves szavakkal köszöntötte, a képviselőtestület nevében.
tovább »
Körösszegapáti - A település Községi Önkormányzata a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatás keretében, az önkormányzati épületek alternatív fűtési rendszereinek megvalósítása érdekében 2.800.000 Ft eszköztámogatásban részesült.
tovább »
Körösszegapáti - Több éves szünet után ismételten volt farsang a település iskolájában.
tovább »
Hajdúböszörmény - Az önkormányzati-köztestületi tűzoltóság finanszírozása és működési problémája volt napirenden.
tovább »
Körösszegapáti - Lassan egy éve lesz, hogy Nagyváradról hetente egy alkalommal átjár dr. Carmen Rus és férje Sebastian Rus a település Harmónia Énekkarának művészeti vezetőjeként. A tanárnő nagyon lelkiismeretesen és nagy-nagy türelemmel tanítja a kórust különböző énekekre, kórusművekre. Teszi ezt nagy lelkesedéssel és örömmel úgy, hogy az utazással, valamint az énekkar működésével, fellépéseivel járó költségeiket sem az elmúlt évben, sem az idén nem térítette meg nekik senki.
tovább »
Körösszegapáti – Kilenc fő, akik a szomszédos Bihar megye Örvend községéből érkeztek, tették le Tarsoly Attila, Körösszegapáti település polgármestere előtt az állampolgársági esküt.
tovább »
Hajdú-Bihar - Az Útinform megyei ügyeletesétől kapott információk szerint mindenhol járhatók az utak, csak szakaszos hóátfúvások nehezítik a közlekedést.
tovább »
Mezősas - Nagyon kedves és jó szokást honosított meg már évek óta Mezősason a településen működő román kisebbségi önkormányzat. Évente két alkalommal ajándékot, jutalmat ad a településen élő általános iskolai tanulóknak.
tovább »
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hol szünetel a rendkívüli időjárás miatt a tanítás!
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József) – A hírközlő eszközök (újság, rádió, televízió) nagyon is beharangozta az igazi tél közeledtét. Ennek köszönhetően az emberek felkészültek az „igazi tél” fogadására.
tovább »
Debrecen, 2012. február 5., vasárnap (MTI) - Eltérő időtartammal hétfőtől rendkívüli tanítási szünet lesz a hideg idő miatt tizenhárom hajdú-bihari településen - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-nek.
tovább »
Hajdú-Bihar - Berettyóújfaluba járnak ügyeiket intézni, ezért a Biharkeresztes járási székhellyé történő kinevezéséhez nem csatlakoznak.
tovább »
A Vöröskereszt Hajdú-Bihar megyei szervezetének munkatársai az alábbi időpontokban és helyszíneken várják a segítő szándékú véradókat, akik már elmúltak 18 évesek, de még nem töltötték be 65. életévüket, s legalább 56 napja nem adtak vért. (A segítségnyújtáshoz szükséges fényképes igazolvány és TAJ-kártya is!)
tovább »
Körösszegapáti - Az elmúlt években különösen kiemelkedő esemény volt Körösszegapátiban, amikor január 15-én ünnepelték Mihai Eminescu nagy román költő születésének évfordulóját.
tovább »
Körösszegapáti (HBN-Vmirjáncki József) - Ünnepi öltözetben érkeztek, főleg bihari rendszámú gépkocsikkal Körösszegapátiba a Polgármesteri hivatal elé azokat, akiket állampolgársági eskütételre invitáltak a településre.
tovább »