2012.02.9 12:02; Frissítve: 2012.02.9 12:08


Kiderült, kik lettek az év sportolói

A 2011-es év sportolói! A 2011-es év sportolói! - © A 2011-es év sportolói!
Szavazás - A közönség és a szakmai zsűri is döntött az egy hónapon át tartó játékban.

Véget ért a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online Év sportolója játéka: egy hónapon és több fordulón át tartó szavazás után kiderült, kik lettek a megye legnépszerűbb sportolói – olvasóink, látogatóink voksai alapján. Emellett napilapunk sportrovatának tagjai is szavaztak az egyes kategóriák legjobbjaira.

Játékunk január elején kezdődött, a szerkesztőségünk által kiemelt sportemberek mellett olvasóink is jelölhették kedvenceiket a Hajdú Online-on. Egy héten át vártuk a nevezéseket, majd e javaslatokra adhatták szavazatukat a HAON látogatói. Kategóriánként az öt-öt, legtöbb voksot kapó sportoló, edző, illetve csapat csatlakozhatott a kiemeltekhez, az így kialakult végleges mezőnyre pedig két héten át vártuk a szavazatokat – online és a Naplóban megjelent szelvényen. Több ezer voks érkezett, egyes kategóriákban szoros, máshol magabiztos sikereket eredményezve. A játék kedden lezárult, összesítettük a szavazatokat, s kiderült, kik vehetik át a jutalmakat a jövő héten megrendezendő ünnepségen.

 

A díjazottak

 

A HAON és a Napló olvasóinak szavazatai alapján a legnépszerűbb sportolók

Felnőtt férfiak: Tabaka József (salakmotor, Debrecen Speedway SE)

Felnőtt nők: Hegyi Dóra (aerobik, Flex-HD)

Utánpótlás férfiak: Nagy Levente (ökölvívás, DVSC Hajdúhadház)

Utánpótlás nők: Deák Anna (aerobik, Flex-HD)

Edzők: Kovácsné Laurinyecz Júlia (aerobik, Flex-HD)

Csapatok: Téglás Hajdu Ipari VSE (súlyemelés)

 

A szakmai zsűri szavazatai alapján a 2011-es év díjazottjai

Felnőtt férfiak: Varga Miklós (ökölvívás, HISE)

Felnőtt nők: Senánszky Petra (búvárúszás, Debreceni Búvárklub)

Utánpótlás férfiak: Mikula Norbert (fekvenyomás, Bihari Szabadidő és Sport SE)

Utánpótlás nők: Gonda Daniella (tollaslabda, Debreceni Sportcentrum-SI)

Edzők: Kókai Dávid (Debreceni Búvárklub)

Csapatok: Mezei-Vill FC (férfi futsal)


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakóhelyem.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása