Szép eredményekkel térhetett haza a Loki Focisuli 2001-es és 2004-es korosztálya a közelmúltban a szlovákiai Eperjesen megrendezett háromnapos tornáról.
A 2001-es születésűek Lente Lajos edző vezetésével huszonnégy csapatból a második helyet szerezték meg. A három nap alatt összesen nyolc mérkőzést játszottak, a tornán a legkevesebb pontot vesztették, és a gólarányuk is nagyon jó volt, hiszen a legtöbb gólt rúgták – összesen harminchatot –, és a legkevesebbet kapták, mindössze hármat. A döntőben a hazai Tatran Presovval találkoztak, s mindent megtettek a győzelem érdekében, de a hazai játékvezető hathatós segítségével a házigazda alakulat győzött 1–0-ra. A jó csapatteljesítmény mellett a torna legjobb játékosa a Loki Focisuliból került ki: Szabó Lajos közel négy éve Sárrétudvariból jár az edzésekre, és eddig csak kivételes esetben hagyott ki tréninget. A szervezők két debreceni játékost is – Gyönyörű Gergőt és Szabó Lajost – beválogattak az All Stars csapatba.
A 2004-esek Moskovits Gábor edző irányításával a benevezett nyolc csapat közül a harmadik helyet szerezték meg. Ebben a korosztályban körmérkőzéses formában döntöttek a helyezések sorsáról. A cívisvárosiak által rúgott tizennégy gólra csak öttel tudtak válaszolni az ellenfelek. A gólkirály Kiss Balázs lett, aki szintén bekerült a torna All Stars együttesébe.
A 2004-esek: Madar Krisztián, Derecskei Ádám, Takács Bence, Mozga Csaba, Ónodi Attila, Kiss Balázs, Öri Ákos, Tóth Bence, Lakatos Máté, Lénárt Gábor, hiányzik Madar Kristóf, edző: Moskovits Gábor
A 2001-esek: Major Samu, Kiss Bence, Lente Lajos edző, Kovács Róbert, Jóna Lajos, Szabó Tamás, Bányász Alex, Burai Balázs, Szabó Lajos, Gyönyörű Gergő, Acsádi Bence, Lakatos Csaba