Börtönkórház épülhet a 42-es főút mellett

Börtönkórház épülhet a 42-es főút mellett
© Fotó: Pixabay
Berettyóújfalu – Az egészségügyi intézmény már nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának feladatkörébe tartozik a berettyóújfalui börtönkórház felépítése, így a közbeszerzési eljárást is ők indítják el – jelentette ki a Napló érdeklődésére Muraközi István polgármester. Az egészségügyi intézmény a Gróf Tisza István Kórház melletti – megközelítőleg egyhektáros –, elkerített területen épül fel majd.

– A terület a Gróf Tisza István Kórházhoz tartozott, ám mikor államosították a kórházat, az önkormányzat megtartotta magának a területet. Ez az utóbbi időben elhagyatott lett, két méter magas kerítés veszi körbe, nem használtuk, emiatt adtuk át az államnak – részletezte a polgármester.

Hozzátette, a tervezett börtönkórházat a Herpály utca és a 42-es főút városi elkerülő része fogja közre, a Gróf Tisza István Kórházzal pedig egy új út fogja összekötni.

Az intézmény egyik hozadéka, hogy emiatt már folyamatban van egy egymilliárdos eszközbeszerzés is, amelyből a Gróf Tisza István Kórház felszerelését korszerűsítik – tudta meg a Napló.

HBN–BR


A vasárnapi szavazáson: kevesen voltak
Berettyóújfalu - Az önkormányzat megtette dolgát, most már a büntetés-végrehajtáson a sor. Személyeskedésektől sem mentes hangulatban tartott csütörtökön rendkívüli ülést a város képviselő-testülete, miután a vasárnap lezajlott, a börtönkórházról szóló helyi népszavazás a 24,59 százalékos részvét...

Fotó: Égerházi Péter
Berettyóújfalu - Minden korábbi szavazásnál alacsonyabb részvételi arány a helyi népszavazáson. Vasárnap dél­előtt negyed 12 tájban Muraközi István polgármestert éppen a 11 órára vonatkozó részvételi számok tanulmányozás közben találtam a berettyóújfalui városházán. Miután a város honlapjáról nyo...

Lakossági fórum Berettyóújfaluban a tervezett kórház ügyében
Berettyóújfalu - Most néztem át az előző heti újságokat, nem voltunk itthon. Nagyon megörültem a tervezett berettyóújfalui börtönkórházról szóló cikknek, hiszen ez nem csak az ottaniak felelőssége! Én Derecskén lakom, családommal együtt. Egy számunkra kellemetlen, és érthetetlen felsőbb döntéssel, n...



Lakóhelyem.
HAON.HU






hirdetés