2012.02.10 13:01; Frissítve: 2012.02.10 13:01


Beleki ellenfélmustra V. – FC Slovácko

Beleki ellenfélmustra V. – FC Slovácko
Belek – Sikertelennek mondható szerdai játéknap után az tíz napos edzőtábor zárásaként szombaton lépnek pályára Kondás Elemér fiai. Akkor elsőként a cseh FC Slovackóval majd azt követően ősszel az Európa Liga csoportkörében edződött román Vasluival is összecsapnak Vargáék. Mivel a beleki kiruccanásnak lassan vége lesz, így a sorozatom utolsó két részét olvashatjátok. Ebben az írásban FC Slovácko kerül górcső alá.

Az 1. FC Slovácko egy cseh labdarúgócsapat, ami Uherské Hradiště (magyarul: Magyarhradis) városában található Dél-Morvaország Slováckonak nevezett területén körülbelül 80 kilométerre Brnotól (magyarul: Brünn). Jelenleg a Gambrinus Liga élvonalában szerepelnek. Hazai mérkőzéseit a 2003-ban épült 8121 fő befogadására alkalmas Městský Fotbalový Stadion Miroslava Valenty-ben játsszák a “kék-fehérek”. A klubot 2000-ben alapították az FC Slovácká Slavia Uherské Hradiště és az FC Synot egyesüléseként, így a Slováckó együttesének első ránézésre nincs a nagy története.

A látszat azonban csal, hiszen a FC Synot elődje a SK Staré Město együttese volt, amelyet 1927-ben alapítottak. A második világháború után 1948-ban első névváltoztatásukra is sor került.

Ekkor Sokol Staré Město néven működtek, de mindössze 5 év elteltével már Jiskra Staré Město-ra keresztelték őket. 1993-ban aztán megint eljátszották ezt. Előbb SFK Staré Město elnevezés birtokosai voltak egy kis ideig, mivel egy évre rá a cseh nagyvállalat a Synot vette őket szárnyai alá és jött egy újabb név is. Ezután már FC Synot Staré Město néven illet őket hívni.

Az elsősorban a szerencsejáték iparban érdekelt Miroslav Valenta szerep vállalása meghozta a várt áttörést, hiszen több mint 70 év elteltével 1997-ban felkerült a másodosztályba az FC Synot.

Az élvonalbeli debütálásra azonban már nem kellett ennyit várni, mert 2000-ben a cseh legmagasabb osztályában szerepelhettek. Ennek örömére a feljutás évében egyesültek az 1894-es alapítású magyarhradisi FC Slovácká Slaviával, amely a 1995/1996-os szezonban tett egy rövid kirándulást az élvonalban, de főtámogatójuknak anyagi problémái adódtak és utolsó helyen végeztek. Ez után kapta a 1. FC Synot nevet a dél morva egylet. Az első két évben a legmagasabb osztályban egyaránt a 11. pozíciót kaparintották meg majd a harmadik évet már a 8. helyen fejezték be.

Az első igazi kiemelkedő eredményüket a 2003/2004-es évadban érték el, mivel az előkelő 5. helyet foglalták el a végelszámolásnál. Örömük azonban nem lehetett teljes, mivel a csapat 2004 nyarán kirobbant cseh bundabotrány egyik részese volt. Erre reagálva az addigi klubtulajdonos Valenta elhagyta a Synotot. A büntetésképpen 12 pont levonással súlytották a következő bajnokságot már hivatalosan is 1. FC Slovácko néven megkezdő egyesületet. Emellett kénytelenek voltak 500 ezer cseh koronának megfelelő bírságot is kifizetni valamint több felsővezető esetében két éves eltiltás volt az ítélet. Köztük volt a vétkes Synot korábbi sportigazgatója Igor Štefanka is. A Loki szerdai ellenfelének az igazi büntetése mégis az volt, amikor a 2007-ben sereghajtóként kiestek az élvonalból. Dacára egy új tulajdonos érkezésének csak 2009-ben a FC Zenit Čáslav licenszét megvásárolva tudtak visszajutni a Gambrinus Ligába. A sok negatívum ellenére érdemes megemlíteni a klub eddigi legjobb eredményét, ami két második helyezés volt a Cseh Kupában 2005-ben és 2009-ben.

Mint már mondottam a 8. helyen áll jelenleg Miroslav Soukup trenírozta csapat és 7 pontra vannak a dobogós helyezésektől. A csehek jelenlegi keretében nem sok idegenlégiós található, hiszen mindössze szlovák és fehérorosz légiósuk van. Különösen érdemes lesz a hajdúságiaknak figyelni a veterán Libor Dosekre. A csatár már több cseh csapatban is (Sparta Praha, Brno)

bizonyította gólérzékenységét. Rajta kívül Volesák, Valenta, Pavelka és Ondrejka is rendkívül jó képességű labdarúgó. Mint a többi edzőpartner ők is már játszottak Belekben három meccset is. Először az ukrán Premier Ligában 5. Kryvbas Kryvyi Rig ellen 0-0-ra végeztek. Következőnek a Vojvodinát 4-2-re verték majd jött a fekete leves egy 4-0-s verés formájában, amit a román kiesőjelölt Petrolul Ploiesti ellen szenvedtek el.

 

Íme, az 1. FC Slovácko kerete:

Kapusok: Miroslav Filipko, Dušan Melichárek, Milan Heča, Ilija Montalygo (fehérorosz)

Védők: Martin Kuncl, Lukáš Kubáň, Tomáš Košút (szlovák),Radek Mezlík,Jan Trousil, Tomáš Jeleček, Petr Reinberk, Lukáš Palko

Középpályások: Vít Valenta, Ladislav Volešák, Michal Trávník, Filip Hlúpik, Vlastimil Daníček, Michal Kordula, David Pavelka, Lukáš Fujerik, Ondřej Franta

Támadók: Došek Libor, Josef Čtvrtníček, Jan Lukáš, Václav Ondřejka, Kovář Marián, Milán Kerbr

HBN-RW

A sorozat korábbi cikkei:


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakóhelyem.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása