Nem várt időbeli csúszás következett be a Berettyóújfaluban létesítendő napelemgyár építésével kapcsolatosan, a beruházás ütemtervét át kell dolgozni, de a projekt megvalósul – tájékoztatott Galló Ferenc, a magyar és kínai tulajdonban lévő Orient Solar Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. – A kínai partnerek most körültekintőbbek, óvatosabbak, köszönhető ez az Európai Unió sok országát érintő hitelminősítéseknek. Más típusú üzleti döntésekre van már szükségük a kínai befektetőknek ahhoz, hogy a tőkét és technológiát behozhassák az országba, de tisztában vannak vele, hogy hazánk az EU kapuja, itt találják meg azt a stabil és a kínai felet tiszteletbe tartó kormányzati rendszert, amely biztos partnerséget, jó adózási feltételeket és korrekt üzleti lehetőségeket nyújt, ezért a januári tárgyalásainkon is azt kommunikálták, hogy átlendülnek a nehézségeken – közölte Galló Ferenc, s hozzátette már egy új LED lámpa-gyár tervezése is szóba került a Tiszántúlra.
HBN-BB
Január 17-én megtartotta alakuló ülését a tavaly nyáron életre hívott Kínai – Magyar Üzleti Tanács, amely kétoldalú vállalati kapcsolatok fejlesztése mellett feladatának tartja, hogy a Magyarországon bejegyzett kínai tulajdonú cégek illetve a Kínában bejegyzett magyar tulajdonú cégek érdekei érvényesítését támogassa.
A KMÜT társelnöki tisztségét magyar oldalról Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tölti be, Galló Ferenc pedig az elnökség egyik tagja.