2012.02.9 19:07; Frissítve: 2012.02.9 19:07


A nyelvet is művelni kell!

A nyelvet is művelni kell!
Nyíracsád - Fekete István és Tabi László gondolatait olvasták fel a Szép magyar beszéd versenyen

A sokéves hagyománynak megfelelően idén is Nyíradony adott otthont a Szép magyar beszéd verseny városkörnyéki fordulójának. A megmérettetésre, melyen három település – Nyíradony, Nyíracsád, Aradványpuszta – négy általános iskolája vett részt, február 9-én délután került sor a városi könyvtárban. A versenyzőket és felkészítő tanáraikat Sósné Juhász Sára, a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Oktatási és Nevelési Központ igazgatóhelyettese köszöntötte. – Az anyanyelv tisztaságának megőrzése nemzeti ügyünk. Nem csak a magyar kultúra napján kell hangsúlyozni ezt, hanem a mindennapokban is figyelni kell rá, hisz az anyanyelv művelése nagyon fontos minden ember számára – fogalmazott az igazgatóhelyettes.

Ezt követően a diákok először a szabadon választott szöveget mutatták be, majd a kötelező szöveget olvasták fel. Fekete István és Tabi László gondolatainak megismerésére mindössze néhány perce maradt minden résztvevőnek. A versenyben 5-6, valamint 7-8. évfolyamokon hirdettek eredményt. A zsűri mindkét kategóriában a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola diákjainak ítélte oda az első helyet. A 7-8. évfolyam legeredményesebb versenyzője vehet részt a Kisújszálláson április elején megrendezésre kerülő regionális versenyen.

 

Eredmények:

5-6. évfolyam: 1. Horváth Adél (Nyíracsád – Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.), 2. Keczán Petra (Nyíradony-Szent Mihály Görögkat. Ált. Isk.) 3. Balogh Vanessza (Nyíradony – Kölcsey Ferenc Ált Isk.)

7-8. évfolyam: 1. Kovács Krisztián (Nyíracsád – Szent Piroska Görögkat. Ált. Isk.), 2, Bucsku Viktória (Nyíradony – Szent Mihály Görögkat- Ált. Isk.), 3. Csire Krisztina (Aradványpuszta – Arany János Ált. Isk.), Beri Ibolya (Nyíradony – Kölcsey Ferenc Ált. Isk.)

 

Kedves Zilahi Enikő


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Lakóhelyem.
haon.hu



Írjon nekünk!

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása